Játszótér

Beszakadt horpaszú kulacsok lihegnek
a messzeség fekete istrángja közt.
Féltérden az idegen katonák,
a hajnal árterében rohadók, hasukban
erjed az ábránd, hogy a rózsák
tavaszi detonációjában meglelik
a kegyelem egyetlen pillanatát.

A bor torkolattüzében kihunyt
a katonák röpte, virradatból
magukra szült zubbonyaik elhervadnak,
szívünkig növesztik puskacső-ujjaik.
Csizmájukból elszabadul a vérengzés szaga.
Eleven létesítmények a katonák,
elrettenő tájban, és játszanak,
mindig négyszöget játszanak…

                               

Magyar Irodalmi Lap