Minden reggel jön, érkezik a szürkés lúd. Ül a szemközti ház kéményén, tollászkodik. Nem tudom, honnan jön, csak sejtem. Az Állatkertből? Amit bezártak, mert a város nem tudta tovább fizetni az áramot, a fűtést, az elefánt alá a homokot, a kígyóknak az egeret, az ápolókat, a jegyszedőket, akik komoran tépkedték a jegyet a bejáratnál. Hová mennek majd a gyerekek, ha nincs Állatkert? És hová a szerelmesek, az albérletben élő magányosak, az éhes öregek, ha nem lesz többé az a park? Miről írnak majd vasárnap a bulvárlapok, ha Zsolt medvének, Jónás szamárnak, Orsolya rókának nem születik utóda? Mi lesz a kaktuszokkal, lepkékkel, a gyilkos pókokkal? A zsiráffal, a kígyókkal, a halakkal? Minden reggel jön a lúd. Megérkezik a kéményre, néz, sétálgat, tollászkodik, ül, áll. Olykor fél lábon. Hogyan, honnan jön? Azt hiszem, az Állatkert a vasúton túl, a G. úton is túl van, így a lúd bizonyosan elszáll a park öreg fái, az út felett, a templomtorony mellett, az olajos sínek, a vasúti raktárok, rozsdás tetők fölött. Rossz vidék amúgy a pályaudvari, még galambok sem élnek ott, az öreg házakból látni, halott, letarolt vidék, vörös murva borítja a földet, görbe sínek futnak Északnak, ázott fa, törmelék, szemét mindenfelé.

Sok itt a hajléktalan. Zacskókkal jönnek-mennek, reggel mennek, estefelé jönnek vissza az alkonyatban. Kabátban. Görnyedten, koszosan, bűzösen érkeznek estefelé az otthonhoz, a női szálláshoz. Ők mennek reggel a hídon, a lúd érkezik a vasúti híd fölött, leszáll arra a házra, melynek a földszintjén a szálló van. Hol alszik, és egyáltalán mennyit alszik a ludam? Nagy szó ez, hogy ludam. Talán jobb lenne kerülni, hagyni, hogy élje a ludak gyönyörű életét, jöjjön-menjen-repüljön szabadon. Nézzen le fentről ránk, gágogjon ködös hajnalon az égben örömmel és láthatatlanul.

A hajléktalan nők nem alszanak sokat a zsúfolt hálóteremben, éjjel gyakran tör ki verekedés, mert lopnak. Egymástól, az alvótól. Ezért éjjel a lábuk között tartják az értéket. Mondta valaki a boltban múltkor, undorodva. A hajléktalan otthon? A szálló igénybevételének nincs feltétele, nem kérnek semmilyen igazolást, jöhet lázas is, nem vizsgálják az utcán várakozó nők alkoholos befolyásoltságát sem, jöhet ittas, józan is, a bekerülés egyetlen korlátja a férőhelyek száma. Hogy van-e még szabad ágy? És bent vannak szolgáltatások is: mosási, szárítási, fürdési lehetőség, egyszerű vacsorát is adnak, reggel kávét, a téli időszakban egyszerű reggelit, van ételmelegítési lehetőség.

A ludam, szerintem lány, megnéztem egy öreg, koszlott albumban, a könyvtárban, a fiú ludak tarkábbak, színesebbek, gőgösebbek, peckesebbek, többet akarnak, mint egy ilyen öreg kémény. Mit eszik egy ilyen lúd? Most, hogy nincs Állatkert, tényleg mit? Füvet? Kígyót? Békát? A vízen úszó kenyeret? Algát? Gilisztát? Konyhai hulladékot? Igen, azt is, konyhai hulladékot, romlott felvágottat, penészes sajtot, büdös krumplit.

Minden reggel jön a lúd, leül, tollászkodik, néz, feláll, néz, leül. A lúdnak nevet adtam, nem álltam meg, pedig mondják, nem szabad, a név kötelez. Összeköt. A börtönben elveszik az ember nevét, de ez a lúd nem tűnt éhesnek, gondoltam, és így nem baj, hogy nevet kapott tőlem. De aztán, rájöttem, nem is tudom, hogyan néz ki egy éhes lúd. Kopott a tolla? A csőre fehéredik? Nem tud repülni? Ha nem tud, akkor ez a lúd, ez az Eszter, nem éhes, Eszter jól van, mert Eszter tud repülni. És van hol aludnia, van hol ennie, innia?

Az utcai átmeneti szálló kapacitása 35 férőhely. Ez 35 ágynemű nélküli vaságyat, 35 nőt jelent. 35 sorsot. A fekvőhelyet az éjszakás munkatárs jelöli ki, válogatni az ágyak között nem lehet, pedig jó ugyanabban az ágyban aludni. Beérkezés után a szállót nem szabad elhagyni, illetve kimenetel után nem lehet visszajönni. Reggel sem, se ki, se be, a rácsos ajtó csak egyszer nyílik. Ha esik, ha nem, ha fúj a hideg szél, ha nem, kimenni csak úgy lehet, hogy nincs visszaút. Hiába tör ki odakint vihar, csapkod a villám a hídba, tépi a szél a fákról az ágat, a házakról a vakolatot, a tetőről cserepet, önti el a járdát a sáros víz, többé nem lehet visszamenni. Villanyoltás mindennap 22 órakor van. Akkor vajon merre jár Eszter ludam? A hideg sötétben?

Mert Eszter csak reggel jön. Óvatos kört tesz a ház fölött, majd leszáll, utána tollászkodik, leül, néz. Néz engem a ludam. Az egyik reggel, Eszter még nem jött meg, álltam az ablaknál, néztem az üres kéményt, és arra gondoltam, miért nincs társa Eszternek, jöhetnének többen vele, kémény van elég, mindenkinek jutna egy. Ülnének szemben velem, tollászkodnának, gágognának, néznének engem, ahogyan figyelem őket az ablakból. Több lúd, nagyobb boldogság. És amit nem tudok, szép-e a ludam? Hiszen csak ő ül egyedül a kéményen, nem tudom összehasonlítani. Aztán megjött, leült, tollászkodott, nézett Eszter.

A szállóban lehetőség van arra, hogy értéket leadjanak éjszakára megőrzésre, de reggel ezt vinniük kell. Ébresztő reggel 7 órakor van, külön ébresztőt reggel 7 óráig félóránként lehet kérni, reggel 8 óráig a szállót a nőknek el kell hagynia, és semmilyen holmit, szatyrot, ruhát, cipőt, stb.-t nem hagyhatnak bent, a nappali takarítás során dobnak ki mindent. Távozáskor kell leadni a törülközőt, a lakatot, kulcsot az éjszakásnak.

Eszter kéményéről látni a budai hegyeket. Szürke, elmosódott árnyak ezek a folyón túl, egy lúdnak nem jelentenek semmit, egy lúdnak nincsen semmije, egy lúd lakhat kéményen, parkban, fent a hegyekben, de mégis: szabadabban lélegzem, ha erre gondolok. Hogy onnan látni a hegyeket. Pedig jobb lenne, ha nem gondolnék ilyeneket, és nem is várnám reggelente, jön-e, hol marad? Az elvárás sebezhetővé teszi az embert. Az sem jó, hogy arra gondolok, eszik-e rendesen, lesz-e ereje elrepülni a megszűnt, összeszemetelt Állatkertből, melynek helyére hamarosan építkezni fognak.

Az otthonban azt kérik, ne kezdjenek verekedést, ne vegyenek részt benne a nők, és ne hozzanak be, ne fogyasszanak szeszesitalt, drogot. Ha mégis hoznak szeszesitalt, drogot, és nem adják le megőrzésre, elkobozzák, kiöntik, kidobják, és azt is kérik, hogy sem az este folyamán, sem takarodó után ne hangoskodjanak, az ügyeletessel, a többi lakóval emberi hangnemben beszéljenek.

Na? Nem jön, kérdezte a szomszédom. Ki nem jön, kérdeztem vissza. A lépcsőházban álltam, reggel volt, esőt mutatott az ég. A kacsája, mondta a szomszéd, amit mindig néz
Nem az én kacsám, válaszoltam mogorván.
Ha nézi a magáé, mondta a szomszéd, és bevágta az ajtót.

A szálló egész területén vendéget ne fogadjanak, ezt is kérik, és dohányozni csak az erre kijelölt helyen (előtér) szabad! Ma megnéztem, az előtér szűk, 3 négyzetméter, ha van. Egy szék áll a fal mellett, és nők dohányoztak a szűk előtérben. Öt nő szótlanul, mogorván meredve rám. A menedékhely szolgáltatásait amúgy csak nők vehetik igénybe, anyát gyermekeivel sajnos nem tudnak fogadni még egyetlen éjszakára sem.

Mi lesz, ha nem jön Eszter, ha baja történik? Igen, erre gondolok naponta immár, mi lesz, ha egyszer kimarad, mert előfordult, hogy egész nap nem mutatkozott, vasárnap volt ráadásul, amikor nem jött. Lestem az ablakból, vártam, vártam egyre, és arra gondoltam, milyen kár, egy ilyen lúd nem tudja, mi az, hogy vasárnap, mi az, hogy húsvét, hogy szenteste, tehát csak vártam, és arra gondoltam, ma üresek az utcák, talán ettől fél, ezért nem jön. Mert megszokta ő is, hogy örökké zúgnak az utcák odalent. Arra gondoltam aztán, vasárnap éjjel az ágyban fekve, hogy meg kell tanulnom elengedni őt, meg kell tanulnom elfogadni azt, ő nem az enyém, hogy jött egy lúd, néztük egymást, és ennek bármikor vége lehet. És ha jön, az ajándék, igen, a jelen ajándék. De készülnöm kell arra, ha majd tojásokat költ, nem jön többé, és most hogy ismét a télbe fordulunk, alkonyatkor kúszik a hegyek felől ránk a hideg, Eszter kimarad, mert jobb helyet talált magának.

A szállón a házirend megsértése időszakos (1 naptól 1 hónapig terjedő) kitiltást vonhat maga után. A szálló munkatársai remélik, az este és az éjszaka nyugodtan telik a vendégek számára.

De addig, míg jön, nézem őt a kéményen, és este, ha már elment, a szálló előtt várakozó hajléktalan nőket figyelem, ahogyan várnak a rácsos bejárat előtt arra, hogy beengedjék őket a melegbe, a vaságyakhoz, és éjjelente majd rájuk fogok gondolni, mert ez az egyetlen kiutam.

Magyar Irodalmi Lap