Korrespondenciák kórusa

[Haiku – a műfordító T. D.

ihletésében]

Minden nyelven egy-

azon léleknek kell ki-

virágoznia.

Empedoklész emléke

– – –

A szellem csúcsain égni,

s elhamvadni az alkonyattal,

öbleim mészkő fogsora

lángoló zöld tájakba harap,

s a tenger, a tenger egy vadászó

sirály pillantásából nézve.

A múlandó falán üssön rést

– vizslató lőrések a partokon –

minden eleven pillanatod.

Az Örökre szegezd tekinteted,

ragyogd vissza, ami egyetlen napod

fény-árny körforgásában neked jutott,

hogy fölfedezd.

– – –

Már szíveddel, hallod, együtt ver

a tenger szívdobogása.

– – –

Idők és anyagok!

Testek és emlékek.

Cérnaszálként ölt engem

a lét aranytűje

át meg át közöttetek.

Létezésünk egyetlen cérnaszála!

A szövet színe és visszája!

De miként áll össze végül

életeinkből az a minta?

Nyár nappalai

és éjszakái.

Párkák, miért hogy bennetek

bízhatok eleitől fogva? 

Magyar Irodalmi Lap