Arad, október 5-én 1849. estve

Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön!

– Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim!

Marim!

Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön.

– Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom.

– De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!

Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni

– Te, édesem, mindenem, hasonlóképpen értem imádkozz.

– Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs hátravan ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót.

– Isten Veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg fog történni.

Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha!

Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben.

– Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét.

– Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok síromiglan hű, szerető Vilmosod

Kedves gyermekeim!

Jók legyetek! Szeressétek egymást! éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve.

– Szerető apátok

Vilmos

Forrás:magyarno.com

Magyar Irodalmi Lap