Forrás: Új magyar anekdotakincs, Budapest, 1963, 799-800. oldal
1938 késő őszén Madách-bemutatót tervezett a Független Színpad. A terv megvalósítása nem volt könnyű. Madách arisztophanészi komédiája: A civilizátor aligha nyerhette meg a fasizált hazai hatóságok tetszését. Stroom, a germanizáló civilizátor és svábbogárkórusa nagyon is találó példázat volt a hitleri időkben, és így számolni kellett azzal, hogy Madách színdarabjának előadására nem adnak engedélyt.
A Független Színpad ezért átkaroló hadműveletbe fogott. Felkeresték Voinovich Gézát, Madách életíróját, aki az időben a Tudományos Akadémia főtitkára és főrendiházi tag – tehát hivatalos irodalmi és politikai tekintély volt. Előadták, hogy színpadra akarják vinni, majd könyv alakjában is meg akarják jelentetni A civilizátort, és megkérték: hasonlítsa össze az eddig kiadott textust az eredeti kézirattal, állapítsa meg, hagyja jóvá a végleges szöveget, és írjon előszót a kiadványhoz. Voinovich vállalta a feladatot. Rövid idő múlva elküldte a pontos szöveget, és mellékelte az előszót.
A Független Színpad a darabot és az előszót nyomban legépeltette. Az első oldalon kétszer aláhúzva, nagy betűkből ez állott:
                                              MADÁCH IMRE
                                              A CIVILIZÁTOR
                      A szöveget jóváhagyta és az előszót írta
                                              VOINOVICH GÉZA
                      valóságos belső titkos tanácsos,
                      a Magyar Tudományos Akadémia
                                              főtitkára,
                                        főrendiházi tag,
                      a Kisfaludy Társaság elnöke,
                      a Korvin-Koszorú tulajdonosa
                                      stb. stb. 
     
Így vitte el a veszedelmes komédiát Szendrő Ferenc, a Független Színpad akkori titkára a főkapitányságra, az engedélyosztály vezetőjéhez.
– Szó sem lehet róla, hogy én maguknak bármilyen előadást engedélyezzek! – kiáltott rá a rendőrtiszt a szobájába lépő Szendrőre. – Hiába is erőszakoskodnak…
Szendrő nem felelt, hanem szó nélkül letette az iratcsomót a rendőrtanácsos asztalára. Véletlenül úgy, hogy a címoldal nyomban olvasható legyen.
Kínos csend támadt. A tanácsos tekintete végigfutott a gépelt sorokon, s ha Madách nem is, de Voinovich neve, s főleg a címei zavarba hozták. Valóságos titkos tanácsos…akadémiai főtitkár…elnök…felsőházi tag… Nem olyan egyszerű dolog ez…Ha őnagyméltóságának jó ez a Civilizátor…Ha jó a Független Színpad…
Hirtelen elhatározással  bemártotta a tollát, és aláírta az engedélyt.
– Csak aztán nehogy megint valami disznóságot csináljanak! – tette hozzá erélyesen, mikor átadta az iratot.
Az előadásokra pedig, a biztonság kedvéért, nem küldött ügyeletes rendőrt. Vállalja Voinich a felelősséget…!

Magyar Irodalmi Lap