Szerelmese vagyok a magyar címernek. Régóta foglalkoztat a sajátosan magyar heraldikai címerábra, a hármas halmon álló kettős kereszt tövén a koronával. Mivel felkérést kaptam, hogy írjak magyar jelkép(ek)ről, megragadtam a kínálkozó alkalmat. Írásom tárgya a mondott címerkép keletkezésének sajátos magyar vonulata. Nem magyar gyökerei szinte teljesen feltártak, de ezek között is van, mely bizonytalan, vagy legalábbis vitatott sok részterület szakértője által. Hipotetikus magyar gyökereit azonban nem nagyon vizsgálták eddig, vagy ha mégis, inkább csak délibábkergetők. Írásom végkövetkeztetése erre a területre irányul. Alapszempont: a szimbólum lényege, hogy sokértelmű, több jelentésszintje van, ezért egy szimbólum eredetét sem lehet csupán egy forrásra visszavezetni. Vagy hogy stílszerűen szóljak, a kereszt fájának nem karó-, hanem szerteágazó gyökerei vannak. Közülük itt persze csak a kettős keresztét vizsgálom.
A kettős keresztről nagyon sok adat „forog közszájon”, az interneten (Magyar Katolikus Lexikonban, Wikipédiában). Mivel ezekre az adatokra úgyis hivatkoznom kellene, egyszerűbb, ha idemásolom őket. Nem szó szerint. Kihagyásokkal, stílusigazításokkal, átcsoportosításokkal, a helyesírást is javítva, ahol kell. Ezért nem használok idézőjelet. Szögletes zárójelbe foglalom a rövid, egy-két szavas tartalmi kiigazításaimat, illetve szögletes zárójelbe írt számok jelzik a későbbi, nem lábjegyzetbe kívánkozó hozzátoldásaimat.
Mit mond a katolikus egyház? A Magyar Katolikus Lexikon (kettős kereszt címszónál), a továbbiakban MKL a következőket súgja:
A kettős kereszt (lat. crux gemina), érseki, apostoli, pátriárkai, lotaringiai kereszt: olyan kereszt, amelynek függőleges szárát egy rövidebb és egy hosszabb vízszintes szár metszi. A felső rövidebb szár a keresztfeliratot jelképezi, melyet Pilátus szögeztetett Krisztus feje fölé a keresztre. A kettős kereszt IV. századi szarkofágon jelent meg először. Főként a bizánci és orosz művészetben gyakori. A X–XI. században a pápa előtt vitt apostoli kereszt az egyetemes joghatóság jele volt. Hamarosan ugyanilyen értelemben a pápai követek előtt is kettős keresztet vittek. Először III. Sándor pápa (ur. 1159–81) a salernói érseknek adott engedélyt erre, később sok érsek megkapta ezt a kiváltságot. A XV–XVI. századtól pátriárkai, illetve érseki keresztnek is nevezik. Bizáncban kettős kereszt alakú, [díszű, nyílású] ereklyetartókban [görög nevükön sztaurotékákban] őrizték a Szent Keresztereklyéket.
Templomalaprajz is lehet kettős kereszt alakú [(Cluny román, Salisbury, Lincoln gótikus székesegyházai)]. Címerek közül a kereszt alapformája kezdetben csak a pápa címerében szerepelt, a XV. századtól kezdve már püspökök is használhatták. Ezért a magasabb méltóság megkülönböztetésére az érsekek és pátriárkák címerpajzsaik mögött [és fölött] a kettős keresztet használták. Szerepel a jeruzsálemi latin pátriárka, a Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend, a Szent Lázár Lovagrend, s a XV. sz. végétől a magukat Bouillon Gottfriedtól származtató lotaringiai hercegek címerében is. Ez utóbbi az ún. lotaringiai kereszt vagy litván kereszt [1], melynek mindkét vízszintes szára egyenlő hosszú. A Szent Kereszt megtalálására utalva Szent Ilona császárnő és Makariosz jeruzsálemi püspök attribútuma. [2]
A kettős kereszt a magyar koronázási jelvények egyike, bizonyítottan II. András óta (ur. 1205–35). A magyar címerben I. Szent István király (ur. 997–1038) apostoli királyságának jele [3]. Az ún. kun fejfa is kettős (Kunszentmárton, temető).
Változata a hármas kereszt, mely [egyik formájában] a keleti egyház szent jelvénye. [Ezen az ortodox kereszten] a harmadik [ferde] szár [kicsi, és] a megfeszített lábát megtámasztó deszka jele. A [másik típusú] hármas kereszt [alsó keresztszára vízszintes, és az a legszélesebb] először VII. Kelemen pápa (ur. 1378–94) viselte címerpajzsa mögött, ettől kezdve a pápák rangjelző attribútuma.
Mit tesz hozzá ehhez a Wikipédia (kettős kereszt, heraldika), a továbbiakban W?
A bizánci birodalomban a VI. [szerintem a VII.] században emelkedett különleges fontosságú jelképpé, [mivel attól kezdve] nemcsak vallási, hanem elsősorban politikai jelvényként használták. [4] Vallási tárgyakon, fegyvereken, érméken, ruhákon, személyi pecséteken [találkozunk vele, minden rendű, rangú vezető viselte] a katonáktól a művelt rétegekig, a diplomatákig és egyházi személyekig. [5]
A szokványos kettős keresztnél a felső vízszintes szár rövidebb, mint az alsó. Ezt a Jézus keresztjére erősített táblával szokták magyarázni, melynek felirata az I. N. R. I. (Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum; Názáreti Jézus, a zsidók királya) rövidítés [6], de ezt a feltevést semmi sem igazolja.
A magyar kettős kereszt eredete és használatának elsősége számos vitát váltott ki a történészek között. Kettős kereszthez hasonló jelkép van I. Béla (1060–1063) egyik pénzén is, ezt azonban inkább egy keresztre helyezett kisebb keresztnek tartják. [7] A kettős kereszt címerpajzson először III. Béla király (1172–1196) ezüst dénárján fordul elő, 1190 körül. Az általános vélemény szerint ezt a jelképet ő hozta magával a bizánci udvarból, ahol fiatal kora óta nevelkedett. A bizánci császár után a második ember, deszpotész volt [magy. despota], majd 1165-ban ünnepélyesen a Bizánci Császárság trónörökösének nyilvánították, és eljegyezte a császár Mária nevű leányát. Pajzsára a kettős keresztet festette. Valószínűleg ezzel a bizánci jelképpel is ki akarta fejezni a bizánci uralkodóval való egyenrangúságát. I. Mánuel bizánci császárnak később fia született, ezért Bélát megfosztották méltóságától, jegyességét pedig felbontották. I. Mánuel feleségének féltestvérét, Châtillon Anna antiochiai hercegnőt vette feleségül, és tovább használhatta a kettős keresztet hatalmi szimbólumként. [8] Semmilyen forrás nem szól azonban amellett, hogy már III. Béla, vagy II. András használt volna kettős keresztes címert. [9] A XIII. századtól a kettős kereszt bekerült egyes magyar városok és udvari főméltóságok címerébe, és változatos formái alakultak ki.
A XII. századig kizárólag Bizáncon keresztül ismerte meg a keresztény világ. Ezután azonban Magyarországon át terjedt el Európában. A XII. századtól a kettős kereszt terjedésének másik kiindulópontja a Szentföld volt, ahol gyakran nevezték „Igaz Keresztnek” [lat. Crux Vera]. A szomszédos bizánci hatás mellett nem zárható ki a közvetítő magyar hozzájárulás sem, amelyben a magyar zarándokok és II. András keresztes hadjárata játszhattak szerepet. Az egyházi lovagrendek is használták a pecsétjeiken és érméiken, de a címerükben sohasem. [10] A kettős kereszt megtalálható a Szent Sír Lovagrend régebbi pecsétjén, a jeruzsálemi királyok érméin, melyet gyakran alfa és omega betűk kísérnek, mint például Guy de Lusignan ([Lusignani Guido] 1186–92) pénzén, II. Baudouin de Bourc ([Le Bourg-i Balduin] 1100–18), edesszai gróf pénzein és az akkoni püspökök XII–XIII. századi pecsétjein. A Montpellierben 1170-ben (illetve 1196-ban) létrejött Szentlélek Rend tagjai gyakran használták a kettős keresztet a pecsétjeiken, palástjaikon, zászlójukon és a címerükben is, mely fekete alapon ezüstszínű volt. [10] Ezen az úton aztán a kettős kereszt a XIII. században bekerült az egyházi heraldikába.
Franciaországban a kettős kereszt lotaringiai keresztként ismert, de Magyarországról származik. 1270-ben V. István leánya Mária, férjhez ment I. Anjou Károlynak (1266–85), Nápoly és Szicília királyának (és IX. Lajos francia király öccsének) fiához, II. (Sánta) Károlyhoz (1285–1309). Fiuk, Martell Károly 1292-ben felvette a „Magyarország királya” címet is, de a trónt csak fia, Károly Róbert foglalhatta el. Sánta Károly testvére, Izabella, pedig IV. László magyar király [1272–90] felesége lett. Amikor I. René nápolyi király (1435–1442), aki időnként használta a „Magyarország királya” ill. „Jeruzsálem királya” címeket is, felesége, Lotaringiai Izabella révén megörökölte a lotaringiai hercegséget, jelvényül felvette az Árpádok címerében szereplő kettős keresztet, de ez nem került pajzsra, hanem a pajzstartó sasok nyakában rózsafüzéren volt látható. Ez később annyira közismertté vált, hogy a nyugati heraldikai szakirodalom már lotaringiai kereszt néven említették. Anjou René fehér kettős keresztet vitt a király után roueni bevonulásakor. Fia, Calabria hercege 1465-ben fekete kettős keresztet viselt. II. René, Lotaringia hercege viszont a zászlaján arany kettős keresztet viselt a Burgundia elleni háborúban, és az utódai is ezt használták. A lotaringiai kereszt az 1870-71-es francia-porosz háborútól kezdve mint a „Felszabadítás keresztje” óriási népszerűségre tett szert, miután a franciák a háborúban elvesztették Lotaringia északi részét Metz körül, valamint Elzászt is. Ezeket a területeket a franciák csak az I. világháború után szerezték vissza, de 1940-ben a náci Németország ismét annektálta azokat. 1940-től De Gaulle tábornok Nemzeti Ellenállási Bizottságának a jelvényeként a kettős keresztet választotta, mert a lotaringiai keresztet tévesen Jeanne d’Arc hadi jelvényének tartották. [A „Szabad Franciaország” keresztje már olyan, mint a többi kettős kereszt, felső vízszintes szára megrövidült.]
A felül, alul egyforma keresztszárú kettős kereszt megtalálható Litvánia címerében, a lovast ábrázoló alak pajzsán, mely először Jogaila [(1377-től litván nagyherceg, II. Jagelló Ulászló néven lengyel király, 1386–1434)] 1386-os vagy 1387-es pecsétjén tűnik fel. A jel valószínűleg Nagy Lajos leánya, Hedvig lengyel királynő révén került Litvániába, amikor 1386-ban férjhez ment a litván fejedelemhez.
Az egyházi heraldikában rangjelző eszköz. A pajzs mögött vagy fölött helyezték el. Az érsekeket és a pátriárkákat illeti meg. (A püspökök pajzsa mögött egyszerű arany latin kereszt van.) A pátriárkakeresztet és az érseki keresztet a XV. századtól kezdték használni. (Egyes források szerint az érsekek kettős keresztet használtak, míg a pátriárkák hármas keresztet.) A metropoliták korábban egyszerű keresztet használtak, majd a XVI. századtól kettős keresztet viseltek rangjelölő eszközként. A XV. századtól szerepel a bencések keresztjeként is.
Késő-középkori magyar felfogás szerint a kettős kereszt mint apostoli címerjelvény, II. Sylvester pápa adományából illette meg Szent Istvánt és utódait. [3]
Ennek az elméletnek alapvető hibája az, hogy a XI–XII. században az apostoli vagy pátriárkai
kereszt nem volt kettős. Általában a nyugati egyházban a kettős keresztnek semminő szimbolikus jelentősége nem volt. [11]
Az apostoli vagy pátriárkai, később érseki kereszt csupán abban különbözött a többitől, hogy hadijelvények és zászlók módjára hosszú nyélre volt tűzve. Ilyen hordozható keresztet látunk az összes pápák bulláin II. Orbán (1085–1099) óta, s a pápai pénzeken is hiába keresünk kettős keresztet. A pátriárkai kettős és a még később előforduló pápai hármas kereszt a késő középkorban címereken, pénzeken és képeken itt-ott már előfordul, de szimbolikus jelentőséghez még nem jutott. A legtöbb egyházi archeológus meg sem emlékezik róluk, noha a kereszt változó formáival lapokon keresztül foglalkoznak. A kettős kereszt nyugaton a XIII. századig egyszerű heraldikai és numizmatikai ábrázolás volt, de mint ilyen is szokatlan. A Karoling-kori valamint a X–XII. századi itáliai, francia- és németországi pénzeken a kereszt igen nevezetes szerepet tölt be. Alig van éremfaj, melyen a kereszt akár mint főrajz, akár mint mellékjegy vagy díszítő motívum ne szerepelne. Kettős alakjával azonban a XII. század végéig nem igen találkozunk. Kivételesen fordul elő egy-egy pénzen, az egyházfők érmei közül a X. században VII. Benedek pápa (974–983) ezüst dénárjain s a XII. és XIII. század fordulóján Ludolf magdeburgi érsek (1192–1205) pénzén.
A nyugati heraldikában is teljesen alárendelt szerepet játszik. A heraldikusok a pátriárkai kereszt elnevezés mellett lotaringiai és magyar keresztnek nevezik. Ez is mutatja, mennyire szokatlan heraldikai alakzat volt. [Mint láttuk,] a lotaringiai címerbe is a magyar címerből került a XV. században. Valószínűleg az aragóniai uralkodóház is II. András leánya révén kezdte a kettős keresztet címerjelvényül használni.
Nyugaton a XII. századig a kettős kereszt sem mint egyházi szimbólum, sem mint uralkodói jelvény nem használatos, s amennyiben itt-ott előfordul, egyszerű díszítő ábrázolás. II. Sylvester pápa nem ajándékozhatott Szent Istvánnak kettős keresztet, és nem jogosíthatta fel ilyennek használatára, mert ő maga s vele korának egyetlen nyugati egyházfejedelme sem használt jelvényül kettős, hanem igenis hosszú nyélre tűzött, hordozható, apostoli keresztet. [3] XII–XIII. századi forrásainkból kétségtelenül bizonyítható, hogy a magyar királyokat megillette – a hagyomány szerint Szent István óta s a pápa adományából – az apostoli kereszt használatának joga, melyet ünnepélyes alkalmakkor előtte hordoztak. Ez a kereszt történeti, archeológiai és numizmatikai emlékeink tanúsága szerint csupán a hordozható egyes kereszt lehetett.
A Gizella királyné környezetében hímzett koronázási paláston, a XI–XII. századi összes pecséteken és Salamon [(1063–74)] egyik érmén a király egyszerű kereszttel díszített országalmát tart a kezében. A kettős keresztes országalma először Imre [(1196–1204)] nagy pecsétjén tűnik fel, használata csak IV. László óta folytonos. A koronázási jelvények közt levő kettős keresztes országalma az Anjou-korban készült, a koronázáskor használt apostoli kereszt azonban ma is egyszerű hordozható kereszt. Sem Hartvik, sem IV. Béla [(1235–1270)] oklevele nem mondja a király előtt hordozott keresztet kettősnek, amit – ha ilyen lett volna s a kettősségnek bárminő jelentőséget tulajdonítottak volna – semmi esetre sem mulasztanak el. Bizonyos az is, hogyha királyaink III. Béla előtt kettős keresztet használtak volna jelvényül, annak legalább itt-ott a változó rajzú pénzeken is szerepelnie kellene, melyeken Szent István óta az egyes kereszt állandó [7], Szent László [(1077–95)], sőt már Salamon óta a hordozható apostoli kereszt is állandóan visszatérő éremrajz volt.
Forrásaink alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar királyi hatalom jelvénye a XI. század közepe óta kimutathatóan – tehát minden bizonnyal Szent István óta – a nyélre tűzött, hordozható egyes apostoli kereszt volt, melyet III. Béla cserélt fel a kettős kereszttel.
Kettős keresztet használ címerként Szlovákia. Az 1848-as nacionalista értelmiségi körben kialakult nézet szerint a kettős keresztet a 9. században Cirill és Metód hozta magával Bizáncból a Nagymorva Birodalomba, ezért a 19. századtól a szlovákok a saját jelképüknek kezdték tekinteni, mely nézetet a modern szlovák történetírás is igyekszik alátámasztani, de ezt semmilyen régészeti lelet ikonográfiai vagy írásos dokumentum nem igazolja. [12]
Magyar Irodalmi Lap