fújdogál lágy szellő

csepereg az eső

csicsereg ficsereg

vígan madársereg

végre itt a tavasz

vigyázz mert az ravasz

melegen süt a nap

fellegek magasan

villámlik mennydörög

zápor jő zivatar

benne megfürdőzöm

áztatom magamat

menyasszonyi fátyol

cseresznyevirágok

peregnek hullanak

ellepik a talajt

rigóink füttyögnek

fűmaggal jóllaknak

fecskéink rajzanak

fészkükbe költöznek

tojásokat raknak

fiókát nevelnek

fészekből kiesnek

óvom felemelem

anyjuk megtanítja

repülni fog fia

frakkban ünnepelnek

őszig velünk lesznek

hosszú lesz a nyarunk

hőségben izzadunk

jönnek őszi szelek

nagyon hideg telek

érkező fecskékkel

következő tavaszt

vajon még megérem

élvezem a nyaram?

vagy ősszel elmegyek

téli fagy hidege

síromba lefektet

itt hagyom kedvesem?

ragaszkodom hozzá

de az erőm fogytán

testem olyan gyenge

egyre csak töprengek

még meddig élhetek

mellettem szerelmem

unokák gyermekek

oly’ nagyon szeretnek

miattuk maradok

reám van szükségük

még tenni akarok

velük lenni értük

menyasszonyi fátyol

fejükre kerülhet

megvalósul álmom

„fiókák” repülnek

Istenemet kérem

hiszem és remélem

lesz még néhány évem

cseresznyém megérhet

Magyar Irodalmi Lap