(Fordította Csata Ernő)
​                                                  
Egy hosszú vonat az életünk.
Ébredésünk robogó kocsisor,
Anélkül, hogy emlékezzünk,
Hol szálltunk fel és mikor.
                                               

A boldogságok a megállók,
Ahol csak egy percet állunk,
Amikorra észrevesszük,
Füttyent, elment, váltunk.
​                                           
A fájdalmak az állomások!
Ahol vesztegelünk hosszan,
És bosszúságunkra éppen,
Egyre sűrűbbek mostan.
                                                

A türelmetlenségtől égve,
Csupán előre nézünk,
Hogy hamarabb eljussunk
Egy célba, el ne késsünk.
                                               
Elmúlnak napjaink, éveink,
Drága percek, fájdalmak,
Csak az álmaink éltetnek
S az örömök utáni vágyak!
                                               

Sok vidám gyerek felszáll.
Összetalálkozunk hánnyal,
Néhány öreg is leszáll,
Megtörve, verve bánattal.
                                             
De eljön egyszer az idő,
Hogy mi is leszálljunk,
És mit nem adnánk akkor
Egy percért, hogy maradjunk?
                                                 

De amíg így visszanézünk,
S az elmúlt időt siratjuk,
Szól az ÖRÖKLÉT kürtje:
Éltünk és nem is tudtuk.
                                                

Rabindranath Tagore

                                          

Balada vieții trecătoare
​                                                                                                                                         

Un lung tren ne pare viata.
Ne trezim in el mergand,
Fara sa ne dam noi seama,                                             
Unde ne-am suit si cand.
​                                               

Fericirile sunt halte,
Unde stam cate-un minut,
Pana bine ne dam seama,​                                                   
Suna, pleaca, a trecut.
                                                    

Iar durerile sunt statii!
Lungi, de nu se mai sfarsesc
Si in ciuda noastra parca,
Tot mai multe se ivesc.
                                           

Arzatori de nerabdare,
Inainte tot privim,
Sa ajungem mai degraba
La vreo tinta ce-o dorim.
                                             

Ne trec zilele, trec anii,
Clipe scumpe si dureri,
Noi traim hraniti de visuri
Si-nsetati dupa placeri!
                                             

Multi copii voiosi se urca.
Cati in drum n-am intilnit,
Iar cate-un batran coboara,
Trist si frant, sau istovit.
                                          

Vine-odata insa vremea,
Sa ne coboram si noi.
Ce n-am da atunci o clipa,
Sa ne-ntoarcem inapoi?
                                             

Dar pe cand, privind in urma,
Plangem timpul ce-a trecut,
Suna goarna VESNICIEI:
Am trait si n-am stiut.

                                              

Magyar Irodalmi Lap