Pálfordulás – 1. rész

Adorján András Tahiban, és 2010. augusztus 22-dikén.

 A kazetta fő címe „Pálfordulás”, de hozzá a túloldalon – nem is alcímnek –  a

             Hit, Remény, Szeretet.

Csináltam én már egyszer hajdanában-danában, tényleg igen régen, egy olyan eszmefuttatást  amelynek a címe Hit, Vallás, Egyház volt, és amely még a katolikus Czakó Gábor szerint is bölcs volt(!) és egyszerre alázatos, meg önérzetes és gondolkodó. Azt az eszmefuttatást hála a Jóistennek, már igen régen leírtuk, megszerkesztettük, és az Ilus édesanyja, a Dédike, aki négy gyereket nevelt fel a református lelkipásztor házastársával, vette a fáradtságot és írt – akkor még tudott – arra emlékszem leginkább, hogy azt írta: meglepően sokat tudsz Istenről. Ez viszont engem lepett meg, mert az én, mondjam azt, hogy…hit-, vallás- és egyház felé irányult tudásom semmiképp sem születhetett valamiféle szisztematikus és mély tanulmányokból. Szóval azt a kazettát azóta is bevetem egyszer-egyszer, amikor –mondjam azt?- be akarok mutatkozni, arról az oldalamról, ahol aztán gondolkodás nélkül semmire nem megy az ember. Ez a mai kazetta hasonló vizeken fog vitorlázni, és annál is jobban szeretném magamat félreérthetetlenül (de tévedhetetlenséget nem színlelve) kifejezni, mert valami igen régen nem beszéltem kazettára. Pontosabban az utóbbi hetekben erre tettem egy kísérletet, de újrahallgatás nélkül úgy véltem, hogy ha az egyik oldal meg is telt, nem érdemes folytatni… Most van egy indíttatás: tegnap részt vettem egy ilyen bibliaórán, ahol a Babilonnal kapcsolatos „passzust” elemeztük, jártuk körül. Aztán ma reggelre újra eszembe jutott valami, amit úgy nagyjából másfél éve fedeztem föl. Hogy a  köznyelvben egy sereg olyan szóösszetétel, mondás van, ami a Bibliából való, talán nem közismert, de tény. Nem tudom melyiket idézik leginkább, de az biztos, hogy a „Senki sem próféta a saját hazájában” az egyik sláger. És sajnos újra és újra bebizonyosodik, hogy igaz. És az a sajnos, hogy mintha nem változna semmi ezen a téren, noha ismerünk olyan embereket, akik nem úgy lettek sikeresek, hogy valakik a hónuk alá nyúltak, hanem mint pl. Rubik Ernő. Most mondtam valami olyat, ami egy óriási, egy világsiker volt. Az illető méltán aratott sikert, és feltehetően meg is gazdagodott, noha a találmányt – természetesen illegálisan – másolták. De mégis a dolognak az átlagos lefolyása az, hogy a művész, a tudós, valaki, akitől nem veszik jónéven, hogy belekotyog ebbe-abba, és esetleg a Tudományos Akadémia állásfoglalásával is dacol, szóval ez az ember létrehozza életművét, és aztán – ahogy ez már tőlem származik – hozzáhal. Amikor ez a sokakat megnyugtató esemény bekövetkezik, és a barátunk izgága és zavaró itteni lénye megszűnik, akkor már lehet tanulmányozni a művét, a műveit, el is lehet ismerni, sőt, ha ebben pénz van, mint Wass Albert esetében, akkor konjunktúra lehet belőle. Feltétlenül javára válik, ha kiderül utóbb, hogy be volt tiltva, kinyomtatták, de be is zúzták. Persze ez nem jó, és nem csak azért nem jó, mert az értelmezés, bárminek az értelmezése, a szerző nélkül hozhat pluszt… is, mert amikor valaki egy verset ír – én csak arról tudok beszélni, hogy én egy vers írása alatt extatikus állapotba kerülök, utána jön a vers, és amiről szól, annak lehet valamilyen halvány háttere. Olyan a kiindulópontja amelyiknél még tartanám az irányt, de a vers már akkor arra megy, amerre ő akarja. Éppen ezért a költő nem feltétlenül a legjobb ismerője a versének. És ha már valami  – ugye – kikerült a kezemből, akkor annak már önálló élete van és sorsa, csakúgy, mint a könyvnek, minden könyvnek. Volt egy olyan eset, amit Arany Jánosnak tulajdonítanak. Valamelyik versét értelmezték, és azt írta az ítész, hogy „a költő itt azt gondolta, hogy”…Arany János, aki egy igen szelíd ember volt, és állítólag mintegy 120 ezer szavas szókinccsel bírt, annyit írt oda, hogy „Gondolta a fene!”. Hozzáteszem, hogy a fene akkoriban egy csúnya és baljóslatú szó volt, itt van például a lépfene, vagy más hasonló,  a fene szót tartalmazó szólások. És ott van a probléma. Én úgy megyek el, hogy rengetegszer rengeteg formában, terjedelemben, egymást kiegészítő módokon írtam meg  a Black is OK – t, de meglehet, hogy épp a bőség zavara eredményezheti , hogy megbotlanak és valami olyat emelnek ki és teszik vezérelvnek, ami a retorikában vagy a gondolkodásban egy segítő elem, egy katalizátor, amelyik utat nyit a valódi mondani- való előtt. És ez megtörténhet. Ha pedig megtörténik akkor az nem jó, mert legalábbis késlelteti azt, hogy a valódi tartalmát megismerjék, hogy az én mondataimat helyesen értelmezzék, annak megfelelően, ahogyan  megírtam. Tehát ne magyarázzanak bele semmit és olvassák el alaposan, hogy viszont ki se hagyjanak belőle.  Természetesen jobb lenne, de mondhatnám sajnos: lett volna, akkor, amikor mondjuk épp tíz éve  50 éves voltam, és még nem volt semmiféle Maróczy Géza „lányiskola”,  „nadmestejtépző”, hanem csak mondjuk 10 tehetséges és már valahol tartó fogékony, és szorgalmas gyerekkel foglalkozhattam volna úgy napi néhány órát. Amihez ők még hozzátanulnak, mert ha nem óhajtanak hozzá tanulni – amihez joguk van –. akkor nem kell nekik sakkozni. Hiszen az amikor az ember egyedül elemez és véleményt alkot,  utóbb felülbírálja, de vállalja a felelősséget a döntéshez. A partiban sem fog senki súgni, vagy másféle módon segíteni. Szóval, hogyha létrejött volna egy általam Sakkadémiának –Sakkadémia, kettő k-val – ezt nagyon lelkesen kijavította Stefka István az egyébként pocsék, rossz, cikkében, amelynek az volt a címe, hogy: „Szeretném ha vitatnának”. Csináltunk egy riportot, fölhozta floppyn vagy Cd-n és mi az Ilussal megnéztük, és én azt mondtam, hogy néhány helyen meg kell gyógyítani, mer’… sebekből vérzik. Hát ez bizony este 9-től hajnali 3-ig!! tartott és amikor Pista reggel 10-kor jött érte, rosszat sejtett, de mivel egyrészt határidő volt, másrészt ha elolvasta, be kellett látnia, anélkül, hogy én mondtam volna bármit is, hogy bizony ez oda volt kenve. És – mit is akarok? –  ott szerepelt a Sakkadémia és azt ő kijavította – Sakk Akadémiára, pedig…, de ezt most már ne forszírozzuk. Ami azt illeti, hogy „Senki se lehet próféta…”, pontos eredetét én se valami rég tudtam meg. Arról volt szó, hogy Jézus 3 éven keresztül vándorolt,  hozzá csatlakoztak a tanítványok, mások, azok akiket meggyógyított, azok akik hallottak róla, és egyik helyről ment a másikra. Mentek  az emberek is, ő prófétált és a szeretet vitte el ahova ment – ma úgy mondanánk, hogy népszerű volt. Mindenhol. Kivéve Názáretben! Ugyebár ő Betlehemben született, de Názáretben nőtt föl és a názáretiek, úgy gondolom, hogy ha nem is mindenki mindenkit, de sokan sokakat biztos ismertek és azt kérdezték-kérdezgették, mit akar mondani nekünk az ács fia? József „csak”az ács volt nekik Hogy Jézus gyerekként ott volt és látták fölnőni és minden. Ez olyan prózai! Ehhez képest természetesen Pallasz Athéné, aki Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, nos ez mindenképpen látványosabb, mint hogy ember módjára nőni föl, de ők úgy gondolták, hogy nekik olyat, ami más, ami több, ami nekik segít, vagy ad, azt az ács fia úgysem tudja megmondani, és egyáltalán kicsoda ő, hogy olyan fennkölten fejezi ki magát, hogy neki itt joga van beszélni, beszélni akar és beszélnie kell?

Pálfordulás a kazetta  címe, és meghökkentő, hogy ezt a damaszkuszi úton történt pálfordulást Damaszkusz nélkül egyszerűen pálfordulásként használjuk, és mindenki rosszul érti. Én is rosszul használtam, de most már nem, most más a problémám. Hogy nem nagyon tudom elérni, nem tudom az embereket a gondolkodásra megihletni. Nincs bennem elég erő, nincs bennük elég fogékonyság. Mert itt van ez a „damaszkuszi út”, itt van Saul, aki vad dühvel üldözte a keresztényeket, és akkor egyszer csak mi történik vele: szózatot hall, aminek a hatására egy perc alatt egy egész más ember lesz. Átáll azok oldalára akiket egész addig üldözött kegyetlenül. És ezzel nemcsak a múltját tagadja meg, hanem azt is vállalja mint közös sorsot, hogy ezentúl majd őt is üldözni fogják. Sőt talán még inkább, mint az őskeresztényeket, mert egy renegát, az egy áruló akiket ők nyilvántartották. Nagyon rossz precedens, és hogyha az árulást, mint súlyos bűnt nem torolják meg, akkor másnak is eszébe juthat efféle. Ezért népszerűek annyira a nyilvános kivégzések, ahol még vannak. Pál fordulása tehát a szép, a nemes, az emberséges és az alázatos lélek felé történt, benne egyszer csak a testvériség kisarjadt. A pálfordulás a köznyelvben ugyanakkor teljesen egyöntetűen és helytelenül sőt az ellenkező módon értelmezve azt jelenti, hogy visszavette a szavát, meggondolta magát, rendőrből betörő lett, stb. Szóval csupa olyan változás, fordulat amelyik valami negatívum vagy nagyon az. Most jön az, ami legalább olyan negatív, a lelki restség, ahogy Attila fogalmazott és a gondolati sivárság, a renyheség, a kényelemszeretet és a megszokás hatalma. Próbálok emberekkel erről beszélni. De egyáltalán, ugye ha egyszer valami ilyen a tudomásomra jutott, akkor persze tovább kell adnom, nem vitás. Nem úgy, hogy: Képzeljétek, milyen okos vagyok! Nagyobb öröm az nekem, hogy ti mennyire ostobák! … Ebben az esetben ez akár igaz is lehetne, viszont bármilyen más téren bárki mondhatna olyasmit, hogy csak kékülnék-zöldülnék. Tehát ez nem hivalkodó, hanem ha egy idegen nyelvből valaki megkérdezi, hogy ez, vagy az mit jelent, mint ahogy egyébként az én nem klasszikus orosz tudásomat faggatta egy csomószor Kocsis Ló. Mihály, amikor az írásaiban ilyeneket akart használni, hogy például „rógyina” az a haza, a szülőföld. Csinálni kellene valamit. Bár erről azt tudom mondani, lehet úgy élni, hogy megállapodunk kisebb körben vagy egyáltalán, hogy mostantól a szék az asztal, az asztal a szék, az ablak  az ajtó, és így tovább. Nemcsak ellentmondó párokkal, hanem bármi mással is. Meg lehet beszélni azt, hogy ezt mostantól kezdve így értjük, és fejbe’ kell tartani. De ez természetesen nem követendő. Elég az, hogyha egy idegen nyelvet tanulunk, akkor ott nagyon-nagyon kevés kivétellel az égvilágon minden szabály, kiejtés, csuda tudja – más.

Szóval én először persze az Ilusnak mondtam el, hogy ez nem jó, mert nem egyszerűen felületes és nem egyszerűen téves, Szóval az, hogy  Pál megtérése kapcsán, vagy bárhogyan nevezzük, negatív jelentést húzunk rá, aminek az ellenkezője igaz, az nem megy. Ma reggel szemben ülök az Á. Ferivel, aki egy igen jó orvos (volt, most már nyugdíjban) , egy jó fej, van neki humora, és én mondom neki ezt a dolgot, hogy képzeld el, így és úgy…Ő valami…, tudja Isten miért, mintha a mellette levő kardot rántaná ki, közli velem –telepatikus úton -, hogy nem hajlandó gondolkodni. És elkezd olyanokat mondani, hogy ki tudja, ezt hogy’ értették annak idején.(??) meg…a fene se tudja, hogy mit, mert a hülyeséget nehezebb megjegyezni, mint az értelmeset. Az, hogy annak idején hogy értelmezték, azt én sem tudom. Azt azonban, hogy ha ez egyáltalán megtörtént, mármint, hogy a történelemben volt egy ilyen nevű valaki, járt a damaszkuszi úton, megtörtént vele a csoda, akkor ez az egész csak a keresztényüldözők számára lehetett negatívum, de hát épp ez a lényeg, hogy a keresztények nem üldöztek senkit (később azért bepótolták). Szóval, az Á. Feri kibontakozott. Odamegyek a T Gábikához, aki felvidéki mágyár és egy értelmes, jó fej csaj, olyan harminc felé jár, és ott ül még két ember, és mondom, hogy  „Gábikám, te mégis ilyen friss gondolkodású, elfogulatlan vagy, képzeld el, hogy ez így van és úgy van.” Amikor befejeztem, akkor azt mondja erre Gábiká, hogy „Most nekem nagyon kell sietnem!” – aminek egy része természetesen igaz is volt, mert mentek a tahi templomba szolgálni úgymond, a református ezt így mondja. A másik része, hogy erre ne lehetett volna reflektálni két-három mondatban, az nem igaz, akár egy  alibit, sokféle van. Azt mondja például „Nagyon érdekes!”. Ez nem jelent semmit természetesen (mi az, hogy nagyon érdekes, az orrszarvú is, nagyon érdekes állatban, és a kerecsensólyom is?). Ekkor egy manus, viszont azt mondta, hogy igen, ez így igaz szerinte is, valahogy gyökeret vert a köznyelvben a fordítottja,  pedig ő is sietett egyébként, ugyanoda ahová Gábiká. De azértnem volt kétsége afelől, hogy akkor is odaér, hogyha mi egymás mellett, nyugodt léptekkel megyünk az autókhoz.

Gondolkodás. Nem tudom talán két vagy három éve Nyíregyházán voltunk az Ilussal, és engem onnan a bátyja hozott föl Pestre, úgyhogy őt. meg még valaki rokont útközben tett ki, ahol találkozó volt.  És  ketten maradtunk, mentünk az úton, autópálya, amit akarsz. Ilyenkor az ember föltesz valami zenét, ha egyedül van, vagy gondolkodik. Ha kettesben van, és az az illető nem az esküdt ellensége, akit valamiért a nyakába sóztak, hogy innen haza vigye el, természetes, hogy beszélgetnek, vagy legalábbis az lenne a természetes. S akkor én megkérdeztem tőle amit többször kérdeztem másoktól is, de soha nem kaptam olyan választ, ami megnyugtató lett volna vagy elfogadható. A kérdés pedig nagyon egyszerű, és azt gondolom, hogy annyiban még segít is, hogy fölteszek egy olyan kérdést amit bizonyára föltett más is, valahol-valamikor, de én nem tudok róla. A kérdés pedig az, hogy:  Ha egyszer Jézus virágvasárnapon diadalmasan, pompázatosan, noha csak egy csacsin ült, úgy vonult be Jeruzsálembe, és ha talán nem is hatalmas tömeg, de mindenesetre nagyon sokan követték őt. Nos, hogy lehet az, hogy amikor őt elfogták, akkor – és az összes többi esemény idején – abból a nagy tömegből senki oda se jutott, legalábbis a Biblia nem emlékezik meg arról, hogy legalább beordítsa, hogy „Ártatlan!!”Bezzeg amazok a „Feszítsd meg!”- et ütemesen ordították és skandálták. Magyarán szólva,ha van énnekem akár csak tíz barátom, ennél őneki ennél sokkal több volt, és nemcsak azok akik a szavait hallgatták és a tisztaságát értették és érezték, az emberi példát a hétköznapokban, hanem volt közöttük olyan, akit  meggyógyított, vagy meggyógyította a rokonát, a barátját. Nos ezt az embert azért fogják el valamikor este egy félreeső helyen, mert tartanak attól, hogyha ezt a tömeg látja, akkor abból még kalamajka is lehet. Itt jött be Júdás szerepe, aki…aki a Jézus Krisztus Szupersztárban olyan szerepet játszott, annak a tanítványnak a szerepét, aki nem a harminc ezüstért árulta el Jézust, és nem azért ment oda, hogy nem lesz  rossz az a kis tűpénz, hanem azért, mert neki az volt a dolga. És Jézus még mondta is, kétszer, az utolsó vacsorán, hogy egyikőtök engem el fog árulni. Péter szabadkozik és Júdás szintén húzódozik, enyhén szólva, de Jézus rárivall, és azt mondja: Menj, már várnak! Erre Júdás elmegy oda, ahol már várják, és „elárulja” Jézust az ismert módon. Amikor  a Jézus Krisztus Szupersztár bemutatója megvolt, akkor a katolikus és a talán mindegyik keresztény egyház tiltakozott, hogy Júdás úgy szerepel, mint egy pozitív alak. Noha ez sem igaz. De inkább pozitív, mint negatív, mert ő megtette azt, amire ki volt jelölve. Ám utána nagyon megbánta, visszavitte a vérdíjat és már nem bírta ki a lelkiismerete azt, hogy Jézust hogy’ megkorbácsolták, ő erre nem gondolt, és fölakasztotta magát. Na már most, jönnek Jézusért,a kedves apostolok mind alszanak, Jézus rezignáltan veszi tudomásul, hogy nincs egyetlenegy , aki vele virrasztana. Elviszik, Péter hőzöng egy kicsit. És ugye most elfogták, hurrá – a tömeg nem is tud róla, minden a legnagyobb rendben van. Csakhogy! Másnap Jézus mindenki szeme láttára először is elmegy Pilátushoz. Pilátus felesége olyan rémálmot látott, ami nagyjából meg is valósult, hiába figyelmeztette az urát. Heródeshez vitték Jézust, és vissza Pilátushoz, akinek esze ágában nem volt ebben a dologban eljárni, azért küldte el Heródeshez őket. Heródes azon indignálódott, hogy a Jézus nem volt hajlandó neki a medencéje vizén járni, tüzes karikán átugrani, se másféle kunsztot bemutatni, visszaküldte Pilátushoz. Itt jövök be most azzal, hogy az egész nap folyamán a megkorbácsoltatás és a kereszthalál teljes ideje alatt senki nem volt, aki valamilyen módon Jézus pártjára állt volna. Mit lehetett volna csinálni? Küldöttséget meneszteni Pilátushoz tanítványaiból, akik elmondták volna neki, hogy ez az ember nem egyszerűen ártatlan, hanem csak jót tett, esze ágában nincsen felfordulást, lázítást, bármi effélét elkövetni. Ő a lelkekkel foglalkozik, és  gyógyít, tehát semmiféle értelemben nem veszélyezteti a római érdekeket.

Szóval az egyik mód az lett volna, hogy valamilyen formában, úton-módon a Pilátust például megkérni arra, hogy fogadja hogy hallgassa meg őket. Lehet, hogy ebből az lett volna, hogy elzavarják őket,  esetleg rojtosra verik a s..ggüket is – ez nem jó, és ha lehet tudni, hogy ebből csak ez nézhet ki, akkor ki-ki nyilván ki akar maradni belőle. Csakhogy itt olyasvalakiről van szó, annak a mentéséről, a védelméről, aki nagyon-nagyon sok jót tett személy szerint azokkal is, akik megpróbálhattak volna közbenjárni. Megpróbálhatták volna valamilyen fortéllyal – erőszakosan akár – kiszabadítani. Vagy sikerült volna vagy nem, ez nem édes mindegy, de az a része, hogy legalább valamit – nem alibiből, hogy a lelkiismeretük ne háborogjon – megpróbálnak tényleg Nagyon sok olyan eset volt már a történelemben, amikor valakit egy rettenetes börtönből, erős őrizet ellenére kiszabadítottak. Tegyük föl, hogy sem egyiket, sem másikat nem csinálják, akkor még mindig lehettek volna bátrabbak – ha ehhez az kell -, akkor amikor végül is Jézus „pere” zajlott. Amelynek a lefolyásában nagyon erősen benne voltak azok a fellázított, és agresszív, és félrevezetett zsidók, akik szemben a tanítványokkal, illetve a jézusi mentalitást követően nem keresték a bajt, és nem akartak rosszat senkinek, viszont nem fogták föl azt, hogy olyan helyzetben, mint amilyen ez volt, nekik igenis kötelességük lett volna megszólalni és valamit csinálni. Először a kérdést úgy tettem föl a Lacinak, hogy ugye bevonult Jézus virágvasárnapon, elfogták és tulajdonképpen senki nem kiáltott akár egy „Ártatlan!”-t. Szóval lehet, hogy ugyanaz a tömeg  azokból az arctalan emberekből,állt amely tömeg őt kísérte, ugyanők voltak azok, akik azt ordibálták, hogy a „vére a mi fejünkre és a mi utódainkra.” Mert létezik tömeghisztéria. Erre azt mondta, hogy ő ilyen elvont dolgokkal nem szokott foglalkozni, nem is tudom még …valamit hozzáfűzött …elég neki a nem tudom én mi. Viszontválasz: Az, hogyha ember ilyen dolgokon – amelyek „elvontak” – gondolkodik, az semmi esetre sem veszi el a kapacitást egyéb dolgoktól. Ami pedig azt illeti, hogy elvont…? Ez egy klasszikus példája a cserbenhagyásnak, a hűtlenségnek, a gyávaságnak, vagyis nem is ártana jobban áttanulmányozni ezt a kérdéskört, mert ez nem csak Jézusra vonatkozott Hanem arról van szó… megfogalmaztam egy aforizmát, ami majdnem a „Sok igazság van benne” szóhasználattal járt együtt, és így hangzik: Ha meg akarod tartani a barátaidat, ne tedd próbára őket! De itt is az van, hogy az illető, akiről beszélek, egy főiskolát, egyetemet végzett valaki, mondhatni, hogy ilyenformán értelmiségi, és bizonyára megoldott már egy sereg olyan feladatot, ami ráadásul felelősséggel járt, ami ráadásul…késedelmet szenvedett, mindenféle bajok voltak: ezekkel ő megbirkózott. Az Ilust nem hagytam azért békén, és ő erre könnyelműen azt mondta, hogy azok is éppen olyan emberek voltak, mint a maiak! Amire én a kézenfekvőt mondtam, hogy aki istenes hívő ember, idealista, az nelegyen olyan, mint a „többiek”! Legyen olyan, akiről példát lehet venni! Jézus ezt a világ világosságával szemléltette azzal a szóösszetétellel , hogy ti vagytok a világ világossága és mutatkozzatok is meg, mert hogyha valamit letakarnak, annak a fénye nem látszik. A másik pedig az, hogyha eltelt azóta vagy kétezer év és ha a ma embere, átlagembere ugyanott van, vagy ott sem, erkölcsileg, mint ahol volt, akkor… ez igen lassú tempó. Pláne, hogyha hozzáteszem azt,  hogy az akkori egyszerű ember, az akkori gondolkodáshoz, szellemhez képest hol volt, mert ugye írástudatlanság létezett, illetve az írástudó már eleve egy rangot jelentett, de nem gondolnám azt, mert nincsen rá okom, hogy a ma emberének az erkölcsisége magasabbrendű lenne, mint akár ugye a jézusi időszámítás szerinti, vagy az az előtti. Ami pedig …mondjuk azt, hogy racionális, természetes lenne, mert az ember a hibáiból, bűneiből nagyon sokat tanulhat, és elérhető az, hogy ha ezek megismétlődnek is legalább kisebb legyen a veszélyük. De ez nem így van. Én azt szoktam mondani, hogy először is, amióta a távolból ölés lehetséges és sokkal nagyobb távolságból, mint az indiánok nyilai, vagy…vagy a lándzsák amiket ugye  sokfelé használtak,  ágyút,ami kilő egy golyót ami pár száz métert röpül, hol vagyunk már ettől?! Vagy valósággal, ha egyáltalán le kell egy háborút bonyolítani, akkor a  fegyverzet az, ami a leginkább dönt, meg a stratégia. Az egyéni bátorságnak, miegyébnek aligha jut valami nagy szerepe. Egy háború sorsa, ahogy szokták mondani, a laboratóriumokban dől el. És mennyiben befolyásolja ez  az ember megnemesedését vagy elzüllését? Hát ez is úgy néz ki, hogy… bokszolnak emberek egymással és lehet ezt úgy csinálni, hogy ugyanabban a súlycsoportban vannak, és akkor az eredmény legalábbis nem a testsúlyon múlik egyedül vagy főleg. De oda lehet valakit dobni koncnak, aki középsúlyú a másik meg nehézsúlyú, és így teljesen egyenlőtlen a harc. Az emberek közötti érvényesülésben a pénznek nagyon nagy szerepe van, sokkal nagyobb, mint amilyent egyébként a természet  megkívánna és azok akik ilyen módon megmenekülhetnének egy téves pályától. Mindenesetre, ha egyszer az egyetemre jársz, az is pénzbe kerül, ha sportolsz,  az is pénzbe kerül, és nem is kevésbe, és már az alacsonyabb színvonalon is jelentős nevezési  díjak vannak, akkor nyilvánvaló, hogy ezen kívül, ami talán a legfontosabb: a kapcsolatok döntenek. Ez nyilván már kétezer éve is létezett, hogy valakit valahová beajánlott valaki, aki tegyük föl, köztiszteletben állt. Engemet nem volt senki, aki beajánlhatott volna,akkor egyenlő esélyeim sem voltak .De hajlongnom sem kellett Amúgy pedig Mojszejev, a világhírű táncegyüttes névadója egy alkalommal azt mondta, hogy a civilizációt nem szabad a kultúrával összetéveszteni! Rögtön meg is magyarázta, hogy a magas színvonalú technika segít az ember életét megkönnyíteni, de a művészet nélkül nincs …lelki nemesség és nincs…tulajdonképpen semmi nem létezik, csak az új és újabb termék. És amelyiknek persze már rég,  de nemcsak és  nem is főleg az a….a célja, hogy az emberek javára adjon valamit, hanem az extraprofit, és ez is odavezet, hogy az egyik megcsinálja  kitalálja, a másik kereskedik vele, és a harmadik –propagálja, a lényeg az, hogy a legtöbb esetben az kapja a legkevesebbet akitől az egész eszme származik. Igaz, hogy neki nem lett volna pénze, hogyha viszont amazok elő akarnak valamivel állni, a pénzükkel úgysem tudtak volna semmit csinálni. Legföljebb természetesen valaki mással szövetkezni, aki hajlandó erre és még örül is neki.

Hát…azt hiszem, hogy a vége fele már bóbiskoltam, és elég rossz a fölvétel is – folyt.köv.

Magyar Irodalmi Lap