
Kitör béklyójából a rohanó idő,
nem is jut neki több holtidő.
Fütyörészve kérdezi hány óra van,
nem firtatva azt ami még hátravan.
Robog a lankákon át, át a síneken,
rönköket dönt fel hirtelen.
Szalad az eszét hátrahagyva,
szép ígéreteket rútul becsapva.
Csettint az ujjával, hogy talán most,
nem értik sokan ezt a boldogsághányadost.
Tölcsért formál a kezéből hirtelen,
nincs semmi baj, ezt most kihirdetem.
Cserépedényből isszák a szavait,
egyesek lekottázzák a dalait.
Beállnak a sorba melléje,
pedig ez nem a seregek díszszemléje.
Útközben szépít is mert az a dolga,
sebeket gyógyít be mert ő is szolga.
Pénzt is hoz ha neked ez kell,
drágán fizetsz érte amit ő nem szégyell.
Magyar Irodalmi Lap