Szabad szerelem

belépés, Novella, regisztráció

Miniatűrben körülbelül ugyanaz volt, mint a nagyon globális, nagyon határok nélküli, nagyon

nemzeti tradíciók nélküli népek csodálatos és intelligens paradicsoma lenne…

Svédországban, a sokat emlegetett szabad szerelem hazájában láttam a tévében a különös

demográfiai programot egy modern nagycsaládról és annak sorsáról. Azt hiszem, 14 lányból és

tizenkét ifjúból állt a jókedvű csapat. Összedobták a pénzt, vettek maguknak vidéken egy

hatalmas, de végtelenségig elhanyagolt házat, amolyan összedűlni készülő régi kúriát. Nekiugrottak,

és temérdek munkával rendbehozták az épületet: a sok-sok szobát szépen kitapétázták,

a vén bútorokat kifényesítették, a szőnyegeket a lányok kimosták, a napon jószagúra szárították,

egyszóval berendezkedtek egy tiszta, egyszerű, boldog és mindenekelőtt rendhagyó

közös életre.

Nem voltak köztük esküdt párok, sőt, a dolog egyik lényeges fele éppen az volt, hogy minthogy

az ember a maga természetéből adódóan eleve hűtlen, (bigott normákkal mérve), mindenki

a kedve szerint való lánnyal hál. Ma ezzel, holnap amazzal. És senki még csak megjegyzést

sem fűzhet a dologhoz, főleg pedig annyira primitív nem lehet a huszadik század vége felé,

hogy holmiféle féltékenységi jeleneteket rendezzen. Közös a hajlék, közös a koszt; közös a

csoport jövedelme, közös talán még az isten is, és, természetesen, a közös életből született

gyerekek is közösnek voltak tekintendők. Igen világosan és igen határozottan szögezték ezt le

a kezdet kezdetén, mert nem afféle szexőrültek és drogosok gyülekezete volt a csoport, hanem

alapjában véve naiv, jóravaló, csak éppen másként vagyis igen modernül gondolkodó fiataloké,

akik csupán a társadalom szemforgatós szabályain helyezték magukat túl, és hittek abban, hogy

ez az emberszabású élet: a tradicionális korlátok nélküli tökéletes egyenlőség és mindenekelőtt

a közösségben való élet, amelyben az ódivatú önzés, személyes érdek és specifikus vonzalom

nem létezik, csak a korlátozatlan természetes közösség, körülbelül, mint az ősember idejében.

Úgy gondolták ugyanis, hogy a társadalmi strukturálódás összes eddig ismert formája rossz

volt, tehát vissza kell térni az alapképletig.

Lementek.

A sárga földig.

És gyönyörűen ment a dolog. Nem telt bele másfél év, és a ház tele lett nemcsak gyereksírással,

hanem ugyanannyi kacagással, gyönyörűséggel és boldogsággal, és úgy tetszett, az

egymás kölcsönös és feltétlen szeretete valóban csodára képes. Mindegyikük felelőséget érzett

a gyerekek iránt, a fiúk is kivétel nélkül úgy pelenkáztak meg dajkáltak minden csecsemőt,

hogy öröm volt nézni. Ám közben a gyerekek nem maradtak meg pólyásnak, hanem cseperedtek

az idő múlásával, és akár egyezett ez az alapgondolattal, akár nem, a fiúk szeme ösztönösen

és mind gyakrabban állt meg egy-egy gyereken, mintha éppen és csakis azt kutatnák

(ami a szabályok szerint lényegtelen és ódivatú kérdés volt, tehát majdnem tilos is), hogy ennek

a bizonyos gyereknek vajon én vagyok-e a természetes apja, vagy ki.

Restelkedve kapták rajta magukat ezen az ódon emberi és társadalmi gyöngeségen, és noha

véletlenül sem kérdezték ezt hangosan, a „gyöngeség” mindinkább és tagadhatatlanul hatott a

tudatalatti rétegekben.

A kérdést legtöbb esetben az a körülmény tette majdnem könnyen megválaszolhatóvá, hogy a

fiúk csapatának egy része vörös hajú volt, mások fekete hajúak, és persze a többi meg igen

szőke, ami Svédországban egyáltalán nem ritkaság.

Nem tellett sok időbe, hogy a kezdetben boldog szőke rész-apák másképpen kapják fel és

csókolgassák a fekete hajú gyereket, mint csecsemő korában tették, meg aztán a vörös hajú

gyereket végül leginkább csak a vörös hajú rész-apák dédelgették legtöbbet, sőt, az egyik

vörös gyereket, a szokatlanul nagy növésűt végül csak a hatalmas vörös svéd fiú vitte pecázni.

Némelykor a gyerek anyja is velük ment. És más lányok is mindinkább orientálódtak bizonyos

fiúkhoz, mert igaz ugyan, hogy sötétben minden tehén és minden bika fekete, meg hogy a

fizikai szeretkezés aránylag jó szokott lenni bárkivel, bizonyos fiúval az éjszakák valahogyan

igazán nagyszerűen extatikusak tudtak lenni. Sőt, előbb-utóbb annyira nyilvánvalóvá vált a

lányok számára, hogy kivel hálnak legszívesebben, hogy már-már nemcsak stabil párok kezdtek

kialakulni, hanem a lányok egyre-másra tökélték el (ámbár nagyon titokban tartva), hogy

melyik fiútól akarják szülni a következő gyereket.

A csoport struktúrája a második gyerek-széria világra jöttével már teljesen megváltozott:

nyilvánvaló párok, mind nyilvánvalóbb apaságok…

Ekkor már az is fonáknak kezdett tűnni, hogy a gyerekek csak az anyjukat szólították

maminak, a többi nőt és a részapákat pedig a keresztnevükön. Némelyik fiúnak egy kicsit

bántotta ez az önérzetét.

A csoport tökéletes bomlását a nagydarab vörös fiú és a cingár fekete hajú lány kezdte. Egy

reggel hűlt helyüket találták, és a nagy növésű gyereket is magukkal vitték. Hírek szerint egy

távoli városban vettek ki lakást, és a gyereket is rászoktatták, ámbár nem ment könnyen, hogy

apunak szólítsa a nagydarab svédet. Úgy hírlik, azóta is boldogan élnek, mint a mesékben, ha

még meg nem haltak.

A reggelek előbb-utóbb a meglepetések ideje voltak: ma éjjel ez a pár tűnt el egy gyerekkel,

holnap vagy a másik héten amaz.

A szépen kitatarozott, hatalmas házban végül csak két lány maradt egy rakás rész-gyerekkel,

akit a szökevény rész-apák nem akartak magukkal vinni, sőt, a természetes anyák sem, mert

hát új és „ódivatú” és igazi életet kezdtek valahol, új gyerekkel.

Az államnak gyűlt meg a baja a füstbe ment kísérletekkel, ugyanis olyan profán társadalmi

kötelezettség, mint a hatalmas ház adója, meg egy nagy gyereksereg eltartása semmiképpen

sem volt elvárható két lányanyától, tehát szociális juttatást kellett nekik folyósítani, életfogytiglan.

És nem volt férfikéz a házban a tető, a villany, a vízvezeték, vagyis a ház állandó rendbentartására,

de férfi sem volt, aki beköltözött volna két lüke lányhoz, aki annyira „modern”

gondolkodású volt, hogy még egy nagy sereg rész-gyerekkel is megáldatott a korszerűség

nevében. 

Magyar Irodalmi Lap 


Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák