
Géza fejedelemnek
Leiszom nyakamról a fejemet,
Ázsiából, hahó! Gyécse kagán,
porhüvelyedbôl hová visz a ló?
Hordóban savanyítnák fejemet.
Csatákat harmonikázó mezôkön
a zátonyra futott csodaszarvas
egy halom szörnyethalt bicikli.
Belémrejtett sírodon, Gyécse,
a köszörûs tûzokádó vadrózsabokor,
a kereket, mérföldek malmát, föléli.
Színén üli meg a tigrist az ôsz.
Az üvöltés napraforgó-kottákban
elaranylik a tájon, pergetik
a dobokat a szívünk helyén,
a rácsok hímpora elszáll pilleszárnyon.
Gyécse, szemünkbôl hull a gyémánt,
amíg kisvasút sorsunk töf, töf…
Elhullajtják fényes hajukat mind
a fáklyák, Duna-köldökzsinóromra kötött
hazámat vontatom, míg üstöködre álmodom
a tenger holdból kiöntött kakastaréját.
A folyót továbbadják egymásnak a szomjúzók.
Magyar Irodalmi Lap