3. Trianon metafizikai megközelítése

Trianon megítélésének egyik központi kérdé­se: a Kárpát-medence tönkretétele nem lehetett érdeke a ku­lisszák mögül diktálóknak sem, miképpen senkinek sem a világ épeszű embe­rei közül. Mégis tönkreteszik, és akik tönkreteszik, azok – akár­meny­nyire hihetetlen – pontosan úgy viselkednek, mintha nem valódi politikusok, nem valódi  pénzemberek,hanem a Nagy Miszté­rium­já­ték elvarázsolt résztvevői len­nének. Pontosan úgy viselked­nek, mint majdnem kétezer évvel előbb az Isten meg­tes­­tesülésének, Jézus Urunk­­nak a keresztre­ feszítését előké­szítők. 
    Kivetkőzvén önmagukból, nem tudják, mit cselekszenek?
    Képtelen magatartásuknak felfoghatatla­nok a negatív következ­mé­nyei. De mintha semmi sem lett volna fontosabb szá­mukra, mint ezek a negatív következmények. Például az, hogy Európában az Igaz­ság kultuszát váltsa fel a Hazugság kultusza.
    Szívesen megállapítanánk ezúttal is, hogy amikor a nagy változást annak idején deklarálták, a világpolitika nagyjai talán fel sem fog­ták tettüknek súlyosságát. S azt is szívesen megállapítanánk, hogy ha Trianon nagyjai felfogták volna tettüknek súlyosságát, ha számoltak volna azzal, hogy halálos sebet ejtenek a ha­gyományos Európa lelkén, akkor talán meggondolták volna magukat. De ma már csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem juthattak volna más elhatáro­zás­ra. Hisz a meg nem nevezett célok közé tartozott, hogy halálos sebet ejtsenek a ha­gyomá­nyos Európa lelkén.
    A bé­ke­dik­tá­tum nyilvánosan szereplő elő­ké­szí­tői kö­zül töb­ben nyi­latkozgattak, magyarázkodtak Tri­a­non után. A Lloyd Ge­or­ge magya­rázkodását már minő­sí­tettük. André Tardieu pe­dig ily ci­ni­kus han­gon em­lé­ke­zik: „Vá­lasz­ta­nunk kel­lett a nép­sza­va­zás és Cseh­szlo­vá­kia meg­al­ko­tá­sa kö­zött.”[14]Robert Lansing elég bá­tor ah­hoz, hogy így nyi­­lat­koz­zon: „A bé­ke­fel­té­te­lek mér­ték­te­le­nül ke­mé­nyek és meg­alá­zók, kö­zü­lük sok nem tel­je­sít­he­tő. Az igaz­ság mel­lé­kes, min­den az erő­szak.” Ő mond­ta ki azt is, hogy „a szer­ző­dé­sek csel­szö­vé­nyek és rab­lá­si vágy ered­mé­nyei”.[15]
     Akármit nyilatkozgatnak a végrehajtók, a kulisszák mögül irá­nyítók számára mintha valóban a következő lett volna a legfon­tosabb: a legártatlanabb megbün­tetése, a legártatlanabb kereszt­re­  feszítése. A régi misztériumjáték újrajátszása.
    De mielőtt folytatnánk, állapítsuk meg ismét: 
    Kivetkőzvén önmagukból, bizonnyal nem tudták, mit cselek­szenek.
    És ha még ragaszkodunk ahhoz, hogy eszünkkel felfogjuk mindazt, ami Trianon­ban történt, feltételeznünk kell a következőket is: még az amerikai hangadók azon csoportjának (mindegy, minek nevezzük, s azzal se foglalkozzunk most, hogy House ezredes által képviselteti ma­gát vagy mások által), amely Wilsont utasításokkal látja el, még nekik sem lehetett érdekük – legalábbis senkinek sem sikerült kimu­tatni, hogy érdekükben állt volna –, hogy megtagadják mindazt, amit Wilson, illetve House eredetileg képviselt. De ha nem állt érdekük­ben a wilsoni eszmék leglát­vá­nyosabb eltaposása, nem állt érdekük­ben a Masaryk képviselte stratégiai elv szolgai átvétele, miért kész­tették Wilsont pálfordulásra? Leegyszerűsítő magyaráza­tokon ne tör­jük a fejünket.
    Gondolkozzunk csak el ismét a feloldhatatlannak látszó ellentmon­dások közül né­hányon:
    – A történelmi Orosz Birodalmat megfosztják dinasztikus és köz­jogi hagyo­mányaitól, de területi egysége majdnem teljes egé­szé­ben meg­­ma­rad­hat, szükség is van erre a területre; ezen egy nagy­szabású kísérlet fog elkezdődni.
    – A történelmi német birodalmat is megfosztják dinasztikus és köz­jogi hagyo­má­nyaitól, de területe szintúgy majdnem teljes egészé­ben megmaradhat, mint az orosz birodalomé; a területén ugyan egészen másféle kísérlet kez­dődik el, mint az orosz birodalomén.
    – A magyarságot Trianonban nem mint bűnöst, hanem mint leg­ár­tatlanabbat büntették, min­denki helyett, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt.
– A történelmi Ausztria elveszti Dél-Tirolt, de kárpótolják Nyugat-Magyaror­szágból. (Az Osztrák Császárságot feldarabolják, de ez nem történelmi állam­ala­kulat – és a történelmi Ausztria, az ún. Örökös Tartományok I. világháború utáni po­litikusai nem is ragaszkodnak a felélesztéséhez.)
    Felvethetjük egyébként úgy is a kérdést az észérvekkel és érzel­mekkel (pl. gyű­lölettel) megindokolhatatlan döntéseket felfogni akar­ván, hogy a magyarázat bi­zonnyal nem földi, persze nem is égi, ha­nem…
    Miért közelítjük meg a kérdést ebből az irányból is?
    Láthattuk: amikor már mindent érteni vélünk, kénytelenek va­gyunk kétség­bevonni mindannak az ésszerűségét, ami megvilágoso­dott előt­tünk. És feltesszük a kérdést: lehet-e ésszerű magyarázata annak, hogy a világ leghatal­ma­sabb emberei megkötik a legrosszabb üzle­tet? A legrosszabbat, hiszen a pillanatért  cserébe oda­ad­ják az Örök­­­­kévalóságot. 
    Tegyük fel még egyszer a kérdéseket, amelyekre a legnyilvánva­lóbb tények hív­ják fel a figyelmet:
    Ki döntötte el, hogy a Masaryk hatalma nagyobb legyen, mint a Wilson elnöké? Ki döntötte el, hogy a Brătianu vagy a Beneš képtelen hazudozásaihoz a győztesnek nyilvánított államok vezetőinek jó képet kell vágniuk?
    Tudnunk kellene bizony, hogy kik parancsolnak Wilsonnak, Lloyd George-nak, Clemenceau-nak meg a többi kirakat-államférfiúnak.
    Ki parancsolt tehát Trianonban? Tartsuk azt is lehetségesnek, hogy még azok is csak megtévesztett eszköz-emberek, akik a kulisszák mö­gé rejtőzve hozzák meg dön­téseiket?
    Akármilyen irányból közelítjük meg a világháború és a békedik­tá­tum kérdéseit, a tények minduntalan arra hívják fel a figyelmet, hogy mily nehéz helyzetben van Tri­anon tanulmányozója, mily könnyen elbi­zonytalanodhat, hisz emberi ésszel Trianon felfoghatatlan…
    Helyezzük hát a kérdést más megvi­lágításba, és induljunk ki abból, hogy Trianon talán nem emberi alkotás, valószínűleg nem egyszerűen az emberi gátlástalanság, gonoszság, cinizmus, kérlelhetetlenség kö­vet­kez­ménye. Feltételezhetjük tehát, hogy Trianonban nem is emberi kezde­mé­nye­zés­re történt a „rendezés”? Lehet-e ezt egyáltalán feltéte­lezni? Lehet, ha… Ne hamarkodjuk el a következtetést.
    Próbáljunk meg feloldani egy ellentmondást, a leggyakrabban elő­fordulót. Me­lyik az? Trianon rejtélyeiben és a Trianonnal össze­füg­­­­­gő kérdésekben a leggyak­rab­ban előforduló ellentmondás nem más, mint az, hogy a leghatalmasabbak, sőt a legokosabbak is a legosto­bábbak módjára viselkednek.
    Ez ellentmondást feloldani akarván, vegyük még tekintetbe a következőket:
    Trianon tudatos szem­befordulás Istennel, és nincs is hiteles magyarázata, ha ezt nem vesszük tekintetbe. De ha tekintetbe vesszük, akkor fel kell tennünk még azt a kérdést is, hogy miképpen lehet annyira hülye egy emberi elmével bíró lény, hogy tudatosan megtagadja Istent, önként lemondván így az örökkévalóság­ról…
    És kérdezzük a következőket is: a XX. század elejének hangadó pénz­mág­násai vagy a szabad­kőműves páholyok vezetői vagy az általuk tá­mo­gatott államférfiak éppannyira ostobák voltak, mint amilyennek lát­sza­nak, ha a nekik tulajdonított cselekedeteket és azok következ­mé­nyeit megítéljük?  Olyan szánni való lények lettek volna a XX. szá­zadban a pénzvilág urai és a politikai élet irányítói, akik képtelenek megtapasztalni az embert Emberré magasztosító érzéseket, akik kép­telenek felismerni az erőt, amely az elkárhozástól vissza­tart? Akik ugyan leg­hatalma­sabbak és leggazdagabbak, háborúkat képesek meg­szerveztetni, országokat földa­raboltatni, újfajta társa­dalmi rend­sze­reket megte­rem­teni, de  képtelenek fel­fogni, hogy semmi sem fonto­sabb a legha­tal­masabb, leg­tehetősebb ember számára sem, mint  lel­kének üd­vös­sé­ge… S ha ezt nem képesek felfogni, akkor nyilván azt sem tudják, hogy mind­annak, amire most felhívtuk a figyelmet, mind­annak olyan egyszerű megfo­galma­zása is van, mint az, hogy oda­adják milliárdszor milliárd aranyukat egy garasért, miképpen az örök­ké­valóságot is oda­adják a  percért?
    Így is fogalmazhatunk: lehet-e olyan ostoba egy pénzmágnás, hogy tudatosan szolgálja a sátánt, hisz eladván saját lel­két, minden idők legrosszabb üzletét köti meg… S folytathatjuk az újabb kérdéssel:  le­het-e olyan ostoba egy államférfi, hogy hatalma meg­tartása érdekében eladja lelkét, idegen érdekeket szolgálván ki? Ahhoz kétség nem férhet, hogy a sátán vagy a sátán szolgái akaratát teljesítve ő is meg­köti minden idők legrosszabb üzletét.
     Folytathatjuk a kérdezést: valóban tudatosan kötötték meg Trianon előkészítői minden idők legrosszabb üzletét: választván a mindenható Isten helyett a szá­nalmas sátánt, az Élet helyett az életet, az Örökkévalóság helyett a percet?… Azaz választván az Én (Égi Én, időtlen Én, Szellem Én – mindegy, hogyan nevezzük) helyett  az ént, a szánalmas földi ént, akiben a lélek is megsemmisül, ha semmi más nem érdekli a földi hatalom és gazdagság káprázatán kívül…? Vagy pedig elképzelhető, hogy az I. világháborút és Versailles-t, illetve Trianont „megalkotó” nagyjai a XX. századnak földi hatalom és gazdagság oly mámorában, részeg­ségében választották a Semmi vagy a Pokol kapuját az Örökké­valóság kapuja helyett, hogy nem fogták fel, hogy e választással ezer­szer szánalmasabbak lettek a világháború azon legszánalmasabb baká­j­ánál is, aki elsőként esett el? Nem fogták fel, mit cselekszenek, va­gyis mégsem tudatosan kötöt­ték meg minden idők leg­rosszabb üzletét: választván a mindenható Isten helyett a szánalmas sátánt, az Élet helyett az életet, az Örökkévalóság helyett a percet? Vagy pe­dig csupán arról lehet szó, hogy az ember léte és üdvözülése vagy meg­semmisülése nagy, valóban rendkívül bonyolult kérdése a XX. század elejére már felfog­ha­tatlanná vált? 
    Fűzzük hozzá a fentiekhez: aki az I. világháború kirobbantása va­ló­di felelőseit keresi, de az imént feltett kérdések megválaszolása elől kitér, az úgy beszél (bizonnyal szándéktalanul) ostoba banká­rokról és ostoba államférfiakról, mintha a legokosabb, legsikeresebb bankárok­ról és államférfiakról beszélne. És úgy beszél róluk mint legsike­re­sebbekről, mint győztesekről, hogy közben elmulasztja megvá­laszolni azt a kérdést, hogy miben áll győzelmük. Abban, hogy az örökké­va­lóságról lemondtak? Vagy irodalmiasabban fogal­maz­va: ab­ban áll­na-e győzelmük, hogy Istenre emelt fegyverrel megölték saját lel­küket?  
     Mondjuk ki itt azt is, hogy ki lehet térni a leglé­nyegesebb kérdések meg­vá­laszolása elől, de aki ezt megteszi, az vallja be azt legalább, hogy az ostobaságot a legtermészetesebb emberi tulaj­donságnak tekinti. Vagy a földi lét vezérlőelvének tekinti az osto­baságot? S az ostoba cselekedetet ezért nevezi győze­lem­nek?… Ezt is mondjuk ki: mi nem azt vonjuk kétségbe, hogy meg­kö­tötték a világhá­borúkat és Trianont és újabb Trianont előkészítő „urak” minden idők legrosszabb üzletét, amikor Isten táborából átáll­tak a sátán táborába, hanem csak hiányol­juk annak megindo­kolását, hogy miért tették, an­nak bemutatását, hogy miképpen tették. Hiszen mi képtelenek va­gyunk elhinni, hogy a világháborúk vagy Trianon vagy a Trianont meg­közelítő bármilyen borzalom felelősei oly buták lehettek, hogy még azt sem fogták fel, hogy ők maguk is áldozatai „dicső” tettük­nek… Nem tudunk elképzelni még  Trianon száza­dában sem oly tu­dat­lan és gyanútlan és felelőtlen kormányfőt (akkor sem, ha Wil­sonnak hívják), aki még abban se lenne biztos, hogy ha parancsra tagadja meg eszméit, akkor semmi esélye a túlélésre. (Túlélésre nem itt a percnyi földi létben, hanem a valódibb világban.)
    És mindezek után megismételjük azt a feltételezé­sünket, amelyet fentebb már többször megpróbáltunk körvonalazni:
    A XX. század történelmét meghatározó „nagy, hatalmas, győze­delmes” férfiak mintha nem önmaguk lennének, amikor cselekszenek. (Ez nyilván nem felmenti őket, csupán megmagyarázza magatar­tá­su­kat.) Igen, kivetkőzvén önmagukból, bizonnyal nem tudták, mit cse­lekszenek… És akárhogyan nyilatkoz­gattak, elvará­zsolt, öntu­da­tukat vesztett, önérdeküket sem látó kába szereplői ők a rég-új, az örök misztériumjátéknak, amely a legtisztább, a legártatlanabb megbün­­tetéséről szól, a legártatlanabb keresztre fe­szítéséről.
    Nemcsak mi magyarok vagyunk képesek felfogni, megérezni, átélni, hogy ismét a legártatlanabb keresztre feszítéséről van szó. Leon Degrelle belgiumi tör­ténész pon­tosan, hitelesen, határozottan fogalmazza meg azt a követ­keztetést, amelyről azt hihettük, hogy nyugat-európai történész felfogni sem ké­pes, nemhogy meg­fogal­mazni: Magyarországot keresztre feszítették az I. világ­háború után – és nem bűnei miatt, hanem hite, hűsége, még­pedig Istenhez való hűsége meg­torlása­képpen.
    Idézzük szó szerint Degrelle állítását: „Magyarorszá­got ily mó­don keresztre feszítették a ver­sailles-i[16]tárgyalásokon – nem bű­nei, hanem hite [a szövegösszefüggés fi­gyelembevételével: hitének valódisága, Istenhez való hűsége] miatt, és lett így áldozata az elva­kult szabadkőművesség gyűlö­letének és kap­zsi­ságának.”[17]
     És most már mondjuk ki azt is, hogy hiába próbáljuk megérteni a „legnagyobbakéi” közül például Clemenceau magatartását, hisz abból azért mégsem indulhatunk ki, hogy tudatosan küzdött volna a bűn megjutalmazásáért. Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Magyaror­szágból a legna­gyobb területet (nagyobbat, mint amennyi Magyar­országnak megma­rad) Romániához csatolják, de kit tartott a világháborúban részt vevő nem­zetek közül a legbűnösebb­nek? A románokat.
    Így nyilatkozott 1918 októberében:
    „A háború hiénái közül a románok a legaljasabbak. Franciaország szövetségesei voltak, és ennek ellenére két esztendőn keresztül úgy viselkedtek, mintha a németekhez tartoznának. Milliókat harácsoltak össze az ellenségnek eladott gabonából és petróleumból… Sosem fogok beleegyezni – tette hozzá –, hogy valaha is megújítsuk azokat a szerződéseket, amelyeket arra az esetre kötöttünk velük, ha Francia­ország oldalán hajlandók verekedni.”[18]
    Mit tegyünk hozzá? Clemenceau annyira gyűlöli a románokat, hogy nevét adja a döntéshez: a 137 000 km2-es Románia 295 000 km2-es soknemzetiségű birodalommá válik. És ennek volna éssze­rű magya­rázata? Van értelmes ember, aki ezt képes lenne felfogni?
    Ennél már csak az felfoghatatlanabb, hogy a Trianonban megjelenő magyarellenes gyűlöletnek egyetlen komolyan vehető magyarázata van: akik tudomásul veszik, hogy végre kell hajtaniuk Magyarország felszámolásának tervét, azoknak szükségük van annak tudatára, hogy Magyarországot gyűlölniük kell. És gyűlölik. A lelkiismeretükkel könnyebb megküzdeniük, ha gyűlölik? De nincsenek könnyű hely­zet­­ben: könnyen kimutatható, hogy nem hisznek a magyarellenes pro­pa­gandában. Seton-Watsont és a többieket bértollnoknak tartják. Olyan bértollnoknak mindazonáltal, akikre nagyon nagy szükségük van.
    Hallgassuk meg még néhány olyan nyugat-európai szerző vé­le­ményét, akik szintúgy felül tudtak emelkedni az elfogultságokon, mint Leon Degrelle.
    Henri Pozzi is a világtörténelem legördögibb, ugyanakkor legos­to­bább, legszégyenletesebb mester­kedése eredményének tekinti Tria­nont, és sejteti, hogy ő bizony szeretett francia nemzete lelkét is félti: cinkosságáért megbűnhődhet az Ég akaratából.[19]
    Yves de Daruvar pedig sok olyan francia nyilatkozatot idéz, me­lyekből kiderül, hogy Magyarországot valóban mint legártatlanabbat büntették, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt… E nyilatkozatok szerzői, köztük Monzi szenátor[20]és Charles Tysseire képviselő[21]döbbenten ismerik fel, hogy Trianonnal miképpen kerül a ke­resztény Európa a halálos bűn állapotába – és nem is mentik fel azo­kat az os­tobákat, akik Trianonban oly olcsón adták el a lelküket.   

[1]    Közli Fejtő Ferenc: 1990. 416.

[2]    Fejtő Ferenc megjegyzi, hogy a Lebey beszéde szolgált alapul a konferencia határozataihoz.

[3]   Érdemes bizony egybevetni a két Wilson (az egyik még öntudatos elnöke az Amerikai Egyesült Államoknak, a másik a Trianonban szereplő betegesen alázatos, en­gedelmes szolga) egymás­nak ellentmondó nyilatkozatait is. Ez egy­bevetést nyilván már többen elvégezték, köztük Vecseklőy József. A Wilson-nyilatkozatokat mi most az ő könyvéből vesszük át. (Vecseklőy József: Nemzetgyilkossági kísérlet – Trianon. Lakitelek, 1993. 103–112.)

[4]     Közli Fejtő Ferenc: 1990. 418–419.

[5]     Ha arra nincs is ésszel felfogható magyarázat, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiát miért kellett felbom­lasztani.

         Azt egyébként, hogy e kö­zép-eu­ró­pai bi­ro­da­lom fel­bom­lá­sa tör­té­nel­mi szük­ség­sze­rű­ség volt, ko­moly tör­té­né­szek ma már nem ál­lít­ják. Ki­vé­ve azo­kat, akik a Mo­nar­chia fel­bom­lá­sát óhajt­ják min­den­áron iga­zol­ni. De ők nem a va­ló­di for­rás­anyag­ra, ha­nem a ko­ra­be­li pro­pa­gan­da­ki­ad­vá­nyok­ra hi­vat­koz­nak. A for­rás­anyag alap­ján azt mond­hat­juk,  a múlt szá­zad­for­du­ló­ra nem az de­rült ki, hogy a kö­zép-eu­ró­pai bi­ro­da­lom fenn­ál­lá­sa már nem szük­ség­sze­rű, ha­nem el­len­ke­ző­leg: hogy a kö­zép-eu­ró­pai bi­ro­da­lom lé­té­re, meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra so­ha na­gyobb szük­ség nem volt.
       Igen fi­gye­lem­re mél­tó, amit az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia szét­rom­bo­lá­sá­nak kö­rül­mé­nye­i­ről Fej­tő Fe­renc fen­tebb em­lí­tett köny­vé­ben ki­fejt. Fej­tő ku­ta­tá­so­kat vég­zett a Fran­cia Or­szá­gos Le­vél­tár­ban, a Fran­cia Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um Le­vél­tá­rá­ban, a Pá­ri­zsi Rend­őr­ka­pi­tány­ság Le­vél­tá­rá­ban, a Bé­csi Ud­va­ri és Ál­la­mi Le­vél­tár­ban, a fran­cia­or­szá­gi Nagy Ke­let sza­bad­kő­mű­ves pá­holy le­vél­tá­rá­ban. Nem meg­le­pő te­hát, hogy meg­ala­po­zott vé­le­ményt fejt ki. Leg­fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­sei: az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­át nem bel­ső vál­ság bom­lasz­tot­ta fel, ha­nem erő­szak­kal rom­bol­ták szét, té­ve­sen ítél­ve meg mind sa­ját, mind a kö­zép-eu­ró­pai né­pek, mind egész Eu­ró­pa ér­de­ke­it, nyu­ga­ti ha­tal­mak ve­ze­tő po­li­ti­ku­sai; a Mo­nar­chia mind­két ál­la­ma el­lent tu­dott vol­na áll­ni az ir­re­den­tá­nak, ha nem kö­vet­ke­zik be – egyál­ta­lán nem szük­ség­sze­rű­en – az el­ső vi­lág­há­bo­rú…
         Az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia szét­rom­bo­lá­sa, mu­tat­ja ki Fej­tő, nem­csak hogy nem volt szük­ség­sze­rű, nem­csak hogy nem fe­jez­te ki né­pei aka­ra­tát (a sze­pa­ra­tis­ta tö­rek­vé­sek­ről sem azt nem le­het be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy egy­sé­ge­sek vol­tak, sem azt, hogy a la­kos­ság több­sé­gét kép­vi­sel­ték) , de éssze­rű sem volt: ak­kor  ke­rült rá sor, ami­kor a vi­lág­gaz­da­ság­ban ro­ham­lép­tek­ben bon­ta­koz­tak ki a nagy egy­sé­gek lét­re­ho­zá­sá­nak ked­ve­ző ten­den­ci­ák. Fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra is, hogy az utód­ál­la­mok nem­ze­ti szem­pont­ból sem­mi­vel sem vol­tak ho­mo­gé­neb­bek: nem áll­tak ke­ve­sebb nem­ze­ti­ség­ből, mint az a bi­ro­da­lom, amely­nek fel­osz­tá­sá­ra ép­pen az szol­gált ürü­gyül, hogy sok nem­ze­ti­ség­ből áll. (Vö. Fejtő Ferenc: 1990. 24–25, 60–61, 117, 262–263.)
         Az Osztrák–Magyar Monarchia felelőtlen felbomlasztásának kérdését vizsgálva  a Fejtőéhez hasonló következtetésre jut 1993-ban megjelent, A Habsburg-birodalom története című könyvében a francia Jean Bérenger. (Vö. Bérenger, Jean: Histoire de l’Empir des Habsbourg. Paris, 1993. 717–747.)
[6]    Seymour, Charles: The intimate papers of colonel House. I–IV. Boston and New York, 1926 (I–II.) és 1928 (III–IV.).

[7]    Vecseklőy József: Nemzetgyilkossági kísérlet – Trianon. Lakitelek, 1993. 103–112

[8]  Fejtő Ferenc: 1990. 318.

[9]  Uo. 318–319.

[10]  Somogyi István: A szabadkőmívesség igazi arca. Budapest, 1929. 148.

[11]  Természetesen nem a magyarok és a többi kárpát-medencei nép képviselői tekintették azon kérdéseket jelentősebbnek.

[12]  Allen, Gary: None dare call it conspiracy. Rossmoor (California), 1972. 62–66.

[13]    Drábik János: Uzsoracivilizáció. I–II. Budapest, 2002 és 2003. 2002.  28–29.  A legfelfoghatatlanabb összefüggésekről írja:
         „A HÁLÓZAT mindig is monopolista eszközökkel gyakorolta hatalmát. Érthető, hogy ezért egy – az irányítása alatt álló – szuper-világmonopólium létrehozására töre­kedett. Ennek a stratégiai célnak az egyik lehetséges meg­valósí­tása a kommunista világrendszer forradalmi úton való létrehozása volt. A HÁLÓZAT a pénz és a korporációk magánmonopó­liumai révén uralkodik ma is a liberális államokban, a szabadság látszatát keltő demokratikus formák betar­tásával. Minél erősebbek – koncentrál­tabbak és centra­lizáltabbak – ezek a monopó­liumok, annál nagyobb a HÁLÓZAT hatal­ma.
         A legnagyobb monopólium a mindent államosító kommu­nista diktatúra totális állama. A legtökéletesebb, leghatal­ma­sabb szuper­monopólium pedig a globális kommunista diktatúra totális világ­ál­lama lett volna, természetesen a HÁLÓZAT ellenőrzése alatt. Ez volt az illu­minátusok programja, beleértve Weishauptot, Marxot, Lenint, Sztá­­­lint és utódait is. A HÁ­LÓ­ZAT ma már egyértelműen a mani­pulált demokratikus formák között működő Globális Uniót és a benne működő pénzrendszer magánmonopóliumát részesíti előnyben.” A HÁ­LÓZATezért a szovjet kísérlet lezárása mellett döntött, annál is inkább, mert a nemzetközi pénzrendszer kisajátításával, és ennek a pénzrendszernek a kezében lévő központi bankok útján történő működtetésével, időközben sokkal hatékonyabb, biztonságosabb és szalon­képesebb módot talált egy globális méretű monopolrendszer kialakítására…” Uo. 367–368.

[14]  Igazságot Ma­gyar­or­szág­nak! Tri­a­non ke­gyet­len té­ve­dé­sei. Bu­da­pest, 1930. 17.
[15]  Uo. 35.
[16]    Nyilván úgy érti, hogy a Versailles-ban levő Trianon nevű kastélyban.
[17]    Degrelle, Leon: The Hitler Century. I. kötet. Torrance (California), 1992. 475.
[18]    Vö. Pozzi, Henri: Századunk bűnösei… Fordította Marjay Frigyes. Bu­da­pest, 1936. 199.
[19]   „1919-ben is a hazugság volt Franciaország ellensége! – írja a har­mincas években. – Ekkor azok, akikben bízott, tudatlanságból, osto­baságból vagy személyes érdekből megölték a győzelmet…
       

       Ma is a hazugság Franciaország egyetlen ellensége! Ma, amikor az erőszak és a képmutatás tizenhat éves békéjének bűne miatt: visszatér a háború…
        Ha hazám húsz év előtt… (…)… akárcsak a századrészét is ismerte vol­na mindannak, amit eltitkoltak előtte: nem lett volna háború!
      És ha Franciaország tudta volna – tizenhat évvel ezelőtt –, hogy azok az államférfiak, akik 1919-ben képviselték a nemzetet, milyen hátsó gondolatokkal és milyen célzattal kötötték meg »a jog és az igazság békéjét«, – ha tudta volna akkor s ha tudná ma, hogy ezek az urak milyen érdekek, milyen igyekezetek szolgálatában keverték gya­núba a haza becsületét és veszélyeztették jövendő biztonságunkat:  Franciaország és vele együtt Európa most nem ott tartana, ahol ma tart…” Uo. 6.
[20]   Idézi Daruvár, Yves de: A feldarabolt Magyarország. Luzern, 1976. 165–166.
[21]   Uo. 166–167.

  

Magyar Irodalmi Lap