Szép lassan tisztult a kép előttem, megértettem hogy mi folyik itt. A tankönyvben is benne volt a timföldgyártás technológiája, meg a sósavgyártásé, a kénsavgyártásé és a többi, ipari technológiáké, de a valóság milyen más volt! Ha csak a feltárást nézem, az is két külön folyamatot jelentett. Amikor megtörtént a reakció, a zagyból nagy nyomás és magas hőmérséklet mellett nátriumaluminát keletkezett. Ezt el kellett választani a többi alkotóelemtől, ez volt az ülepítés. Hatalmas, 15oo köbméteres tárolókban, Dorr tartályokban történt az ülepítés, és a hátra maradt iszapot több lépcsőben ki kellett mosni, a még benne lévő lúgot visszanyerni, mert az nagyon értékes volt, igaz már közben lehígult, ezt kellett a Lúgsűrítő üzemben bepárolni megfelelő koncentrációra.
Amikor ismét visszakerültem az üzembe, Dorros csoportvezető beosztásba helyeztek. Egyet léptem azon a bizonyos létrán. E lépésnek kihatása volt a pénztárcámra, és az üzemben betöltött helyemre, szerepemre. A legnagyobb eredményt e kinevezéssel abban láttam, hogy nem kellett senkinek számot adnom, mit, miét teszek, legfeljebb a művezetőm kérdehetett rá mit csináltam a műszak alatt, de ő tudta, hogy ismekednem kell.
Az előző időkben is szabadon mozoghattam, de egy bizonyos belső fék tartott vissza attól, hogy naphosszat a hőcserélő rendszer csővezetékeit lessem, tanulmányozzam. Nem is beszélve MEO-s lányokkal való diskurálásról, különösen délutános, éjszakás műszakban. Ezek a lányok jórészt a technikumban évfolyamtársaim voltak, és nemegyszer fordultak hozzám valamilyen tanulási problémával. Különösen a szerves kémia bonyolultabb benzol-láncai okoztak komoly fejtörést nekik, én pedig, élvezettel magyaráztam ezeket a képleteket. Nagyon magabiztossá tett az a tudat, hogy talán az egyedüli voltam, aki élvezetet talált a láncolatok szigorú rendjében, a szénatomok regulációs szerepében, összességében a szerves kémia szépségében.
Jól esett az áhítat, ahogy magyarázataim logikáját megértve, egyszer csak fény gyulladt agyacskájukban, és ezután már a timföldgyártás technológiája könnyebb falatnak ígérkezett. Bármennyire is furcsa, egyesek számára még a napi munkájuk háttere sem volt világos. Hiányoztak a legelemibb ismeretek, mert akinek a lúg és a sav közötti különbséget meg kellett magyarázni, annak a vegyésztechnikusi jövője igen gyenge lábakon állt.
De a szigorúan vett szakmai problémák mellett, egy kis udvarlásra, széptevésre is jutott idő, amikor éjfél felé benéztem az üzemi laborba. Őt-hat laboránslány titrálta a különböző mintákat, amelyeket a MEO-s lányok hoztak be, regisztrálták az eredményeket, a főnökük közben ide-oda járt. Minden eredmény a fejében volt, s ha a várt adattól lényegesen eltérő számot írt be a laboráns, utasítást adott a mérés megismétlésére. Közben ment a csivitelés, kitárgyalták kinek ki csapja a szelet, ki vár a szőke hercegre, ki került bajba a legutóbbi időben.
Ilyen társaságba belépni, magyarázni, okosnak lenni, nem mindennapi érzés volt. Persze könnyen bajba került az ember, ha nagyon el volt telve magától.
Az kétségtelen, hogy gyorsabban telt az idő.
De a további ismeretek megszerzése is szabadabban történt. Ha nem értettem valamilyen technológia folyamatot, részletet, addig kerestem-kutattam, míg a megoldást csak megtaláltam. Néha lehetetlen helyekre is bemásztam, s mert ott volt a csővezeték elágazása, csak így értettem meg a technológia kapcsolatot. Amikor szóba került valami kérdéses probléma a kollégák között, szóhoz tudtam jutni, és javaslatommal érdemben elő tudtam segíteni a probléma megoldását.
Ilyen kérdésekben való jártasságom előbb-utóbb tekintélyt szerzett az idősebb kollégák előtt is, és sokszor az egymás közötti vitákban én lettem a döntőbíró. Nem beszélve a frissen szerzett tudásomról, ami végkepp megszilárdította helyemet. Lassan már nemcsak a Dorr-os terület csoportvezetőjeként szólaltam meg, hanem az autoklávos terület is szakmai érdeklődésemet váltotta ki. Vajon mi és hogyan zajlik húsz atmoszféra nyomáson, és 240 fokos hőmérsékleten?
Ez izgatta nagyon a fantáziámat, és egyre több időt töltöttem az autoklávoknál. A terület csoportvezetője mintegy húsz évvel idősebb, régi szaki volt, aki ilyesmin nem fantáziált, de a tenyerére volt rajzolva az összes kapcsolat rendszer, az éles gőztől a kondenzvíz vezetékig, minden.
Ha nem értettem valamit, a probléma megoldása ott volt a fejében, de megmutatni már nem volt olyan lelkes. Kicsit kérlelni kellet, egy tervvel megkínálni és akkor jött, és megmutatta a helyszínen a dolgot. A terv abban az időben egyik népszerű cigaretta márka volt.
Én inkább ezt a területet szerettem volna, mert a Dorr-os csoportvezető kevésbé izgalmas terület felett diszponált. De megértettem, hogy a munkavégzés nem kívánságok alapján történik, hanem kijelölnek egy feladatot, és azt kell ellátni.
Egyik éjszaka üzemzavar történt, az egész gyár területén. Ilyenkor egy-két nap is beletelt, míg helyreállt a rendes üzemmenet. A technológia olyan volt, hogy a rész függött az egésztől, de az egész sem működött a részek normális tevékenysége nélkül.
A lisztező tartály felmelegítése volt a kulcs: a kondenzvíz azonban, amivel a lisztező tartályt fűtötték, alacsony hőfokú volt volt. Nekem beugrott a megoldás: szűkíteni kell a kondenzvíz vezeték szelepjén, ezáltal nagyobb lesz a nyomás, és nagyobb lesz a hőfoka is a víznek!
Úgy is történt! A lisztező tartály hőmérséklete meredeken emelkedet fölfelé, tovább lehetett adagolni a lisztet. Ez, az ülepítésre volt kihatással, a lisztszemcsék meggyorsították az ülepítő Dorr-okban az ülepedést, fokozni lehetett az autoklávokban az anyag mennyiségét, és gyakorlatilag egy műszak alatt helyreállt a vállalat termelési rendje.
Büszke voltam erre a cselekedetemre, bár senki sem értette, hogy mit ténykedtem. Azt látták, hogy hirtelen emelkedett a lisztező tartály automata érzékelőjének a grafikonja, de, hogy miért történt ez, senki nem firtatta.
Pár nap múlva a főmérnök helyettes üzemvezető magához hívott, és elbeszélgetett velem. Azt kérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a lúgsűrítőbe helyeznének művezetőnek, érzek-e kedvet hozzá?
Ezzel a fizetésem is meredeken emelkedne felfelé, mint az a grafikon a lisztező tartálynál.
Gondolkodás nélkül igent modtam. Az üzemvezető felállt, a kezét nyújtotta, jó szerencsét kívánva kinevezett a lugsürítő üzembe művezetőnek.
– A kinevezéssel járó adminisztrációt légy szíves a titkárnőmnél holnap lerendezni.
Még húsz éves sem voltam, amikor a lúgsűrítő üzem művezetője lettem.
Magyar Irodalmi Lap